Tudomány

Saját gyerekeiket mérgezik meg a szülők

Az illóolajokat nagyon sok országban használják a természetes gyógyászat eszközeként, a stressztől kezdve a megfázáson át a komolyabb bajokat is lehet velük – állítólag – gyógyítani, vagy kiegészíteni a nyugati orvoslást a segítségükkel. Csakhogy egy friss ausztrál kutatás szerint inkább rontanak az olajok a helyzeten, mint segítenek, ugyanis egyre többen érkeznek mérgezéses tünetekkel az orvosokhoz, és ezek nagy része ezekhez a termékekhez köthető.

Ami még kétségbeejtőbb, az az, hogy sok a gyerek is a kezeltek között.

Új-Dél-Walesben 2017-2018-as időszakban 16 százalékkal emelkedett az illóolajokhoz köthető mérgezések száma – írja a Science Alert. Szerencsére a problémák nagy része abból adódik, hogy az üvegcsét egyszerűen összekeverik a hagyományos gyógyszerrel, csak nagyon kis arányban, nagyjából 2 százalékban vezethető vissza arra a mérgezés, hogy valaki illóolajjal akarta megoldani a gyerek betegségét.

A 2017-2018-as szezonban összesen 1177 ilyen mérgezéses esetet jelentettek a vizsgált klinikán, amelynek 63 százaléka 15 év alatti gyerek volt. Ami igazán ijesztő, az az, hogy az ilyen olajokból már nagyon kis mennyiség (akár 5 milliliter) is végzetes mérgezést okozhat.

Fotó: iStock

Az illóolajok egy része egyébként tényleg bírhat antibakteriális tulajdonságokkal, ilyen például a timol vagy a csodamogyoró, de nyilvánvalóan ezek sem úgy fejtik ki a hatásukat, hogy valaki megissza a belőlük készült illóolajat. Az illatok magukban csökkenthetik a stresszt, aminek szintén lehetnek pozitív hozadékai. Az eukaliptusz viszont kifejezetten veszélyes, már néhány milliliter is okozhat hasfájást, hányingert, hányást és görcsöket.

Próbáltuk megérteni a homeopátiát: tényleg gyógyít a rezegtetett víz?
A francia Boiron homeopátiás gyárban jártunk, és megnéztük, hogyan készülnek a híres cukorbogyók.

Szerencsére az illóolaj-mérgezésből adódó mérgezéses halálok kifejezetten ritkák, de azért az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy nem érdemes meginni őket, mert komoly egészségügyi következményei lehetnek a mérgezésnek. Azt pedig kifejezetten érdemes megjegyezni, hogy az illóolajos kezelések hatékonyságának legalább annyi tudományos bizonyítéka van, mint a hatásos homeopátiának – gyakorlatilag semmi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik