A temetőkre elsősorban csendes, komor helyekként, a gyász és az emlékezés színtereiként gondol a legtöbb ember: nyugalom, mély csend, fák susogása, a természet zümmögése. Ha viszont az ember biológus, ez a susogás és zümmögés neki mást jelent – különleges, gazdag élőhelyet, a burjánzó élet szigeteit a „halál kertjeiben”.
Dr. Löki Viktor biológus, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa az utóbbi években munkatársaival csaknem 1000 magyar, és több mint egy tucatnyi európai, illetve közel-keleti ország további majd 2000 temetőjének élővilágát – elsősorban növényfajait – tanulmányozta.
Rögtön az elején szögezzük le, hogy a téma kapcsán a kívülállóban felmerülő első kérdésre a válasz: nem. A sírkertek növény- és ezáltal állatvilágának gazdagságát a zavartalan környezet, és nem a földben oszló szerves anyag alapozza meg. Bár a biológus szerint akár ez utóbbi hatása is megérhet egy kutatást.
Parkok és szentélyek
A temetők ökológiai értelemben apró élőhelyszigetek falvak, városok szélén, vagy akár a települések „közepén”. Különlegességüket az adja, hogy elhelyezkedésük ellenére csak minimális emberi beavatkozás éri akár évtizedek, évszázadok távlatában is: általában kímélik őket, ritkán esnek át gyökeres átalakításon.
Egyes sírkerteket szentélyjellegű élőhelynek is nevezhetünk fajgazdagságuk és a védett fajok nagy száma miatt, míg másokat városi parkhoz lehet hasonlítani
– mondja a 24.hu-nak Löki Viktor és megjegyzi: félreértés ne essék, utóbbi is értékes természetközeli környezet.
A növényzet általában kevert, mozaikszerű, megtalálhatók bennük idős fák, bokrok, számos madárfajnak biztosítanak kedvező életfeltételeket. A rendszeresen ültetett virágok számos beporzót vonzanak, de a gazdag természetes növényzetnek hála, rovarokban egyébként sincs hiány. A szakember különlegességként emeli ki közülük a rendkívül ritka, fokozottan védett atracélcincért. Ez a bogár erősen kötődik egyetlen növényfajhoz, a kék atracélhoz, mely szerencsére egyes temetőkben máig előfordul.
Ezernyi teknős a temetőkben
Hüllők számára a napfénytől gyorsan felmelegedő sírkövek ideális napozóhelyeket, a repedések pedig remek búvóhelyet kínálnak. A kutatók különböző gyík és kígyófajok mellett számos kétéltűt, és több kisemlőst is azonosítottak a sírok által dominált élőhelyeken.
Érdekes, hogy Törökországban vagy Albániában sokszor valóságos teknősfarmokat találni a temetőkben. A hüllők jól érzik magukat a nyugodt környezetben, de az az igazság, hogy városi környezetben elhagyni sem tudják, hiszen „körbeépítették” őket: ezt nevezik ökológiai csapdának.
Az emberek szeretik őket, sokkal jobban örülnek jelenlétüknek, mintha kígyókat kellene kerülgetniük, hiába hüllő mindkettő. Gondoljunk arra, hogy a mókusnak is sokkal jobb a PR-ja a patkányhoz képest, annak ellenére, hogy mindkettő rágcsáló
– jegyzi meg a biológus.
A legnépesebb család
Hazánk viszonylatában laikusként talán a legérdekesebb, hogy temetőinkben számos orchideafaj él vadon. Nem úgy, hogy „kivadultak a vázából”, hanem őshonos növényként: néhol csak egy-egy csoport, néhány tő, máshol azonban – Löki Viktor szavaival élve – valóságos orchideaszentélyek alakultak ki.
Mi itthon az ablakban többnyire pillangó orchideákat (Phalaenopsis nemzetség) nevelgetünk, amelyek „gyárilag” trópusi területeken, fákon élő növények, és egyébként nem azonosak a mediterráneumban általánosan elterjedt, talajlakó pillangóorchideával (Anacamptis papilionacea). Ám az orchideák a növények országának egyik legnagyobb családját alkotják, világszerte több tízezer fajjal, gyakorlatilag bárhol megtalálhatók az Egyenlítőtől Skandináviáig.
Orchideaszentélyek
Hazánkban megközelítőleg 70 fajuk él, ezek talajlakók, és nem túl nagy virágaik okán jobbára nem is túl feltűnőek. Ha azt mondjuk viszont, hogy bíboros kosbor, vagy vitéz kosbor, biztos sokan a homlokukra csapnak, mégiscsak ismernek Magyarországon őshonos és színpompás orchideát. Löki Viktor, akinek szakterülete e család, érdekes apróságot említ:
Az orchideák férfiak ivarszervére hasonlító dupla gumós gyökerükről kapták nevüket: az orchis szó görögül herét jelent.
A több évig tartó kutatás egyik fő eredménye az orchideaszentélyek felfedezése Európa és Kis-Ázsia szerte: ha természetközeli állapotban maradt az élőhely, a temető területén megmaradt az évszázadok alatt a „síri hangulathoz” adaptálódott élővilág.
A különböző fajok közötti bonyolult kapcsolat (tulajdonképpen egymásrautaltság) pedig nem sérült lényegében, egészen kicsi, fél- vagy egyhektáros területen is akár 10-15 faj képviselteti magát. Összességében a magyar temetők 90-100 védett növényfajnak, köztük 15-20 orchideafajnak adnak menedéket, az összes temetőben megtalált védett növény példányszáma pedig több százezresre becsülhető.
Kiemelt kép: Löki Viktor
