Tudomány

Ezek a majmok ezrével eszik a patkányokat

Szerencsére a pálmaolaj-kitermelés káros környezeti hatásairól egyre többet hallani a mindennapokban is, nem titok, hogy az olajpálma húsos gyümölcshéjából sajtolt növényi zsiradék kinyerése, és a növény termesztése nagyon környezetszennyező. Ezért is örültek meg német, amerikai és malajziai kutatók, amikor a csoportjuk megfigyelte, hogy az emsemakákók kifejezetten sok patkányt fogyasztanak Malajziában, ami

segíthet az olajpálma terméshozamának növelésében, ezzel pedig a környezeti hatások csökkentésében.

Az emsemakákók (Macaca nemestrina) jellemzően inkább növényevők, az olajpálma gyümölcsével táplálkoznak, csak időnként esznek meg kisebb gyíkokat és madarakat. A megfigyelt időszakban azonban (2016 januárja és 2018 szeptembere között) csak 12 tonna pálmagyümölcsöt ettek, ami a terméshozam körülbelül 0,5 százaléka – igencsak kevés. A kutatók viszont megfigyelték, hogy egyre több patkányt fogyasztanak ezek az állatok, évente akár háromezret is csoportonként, ami közvetve megakadályozza, hogy a kártevők tönkretegyék a terméseket, és kárt okozzanak az olajpálma-ültetvényekben – olvasható az IFL Science oldalán.

Fotó: AUSLOOS Henry / hemis.fr / Hemis

A Current Biology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint hektáronként 112 dollárral vannak beljebb így a gazdálkodók évente, ami azt jelenti, hogy nem kell újabb és újabb területeket olajpálma-ültetvényként felhasználniuk. A makákók képesek a terményveszteséget 10 százalékosról 3 százalékosra letornázni. 400 ezer hektáros területen ez 650 ezer dollárnyi kár semmivé válását jelenti.

Az olajpálma csak a trópusi területeken él meg, jelenleg 18,7 millió hektáron termesztik. Az elképesztő mértékű felhasználása hozzájárul az erdőirtáshoz, a természetes élőhelyek elvesztéséhez, a fajok kiirtásához és a környezetszennyezéshez, ezzel együtt a klímaváltozáshoz is.

Főkép: Anna Holzner / Lipcsei Egyetem

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik