Tudomány

Magyarországi lelet segít megérteni az emberi evolúciót

Rudabánya fő nevezetessége a Rudapithecus, az ősi főemlős első kövületét ugyanis a település közelében találták meg. A Carol Ward, a Missouri Egyetem munkatársa által vezetett csapat egy, a közelmúltban előkerült, 10 millió éves kismedencét elemezve újabb részleteket derített ki az állatról, illetve az emberi evolúcióról – számol be a Missouri Egyetem oldala. A csapat arra jutott, hogy a két lábon járásnak a véltnél sokkal ősibb gyökerei lehetnek.

Kép: John Siddick

A Rudapithecus a modern afrikai majmok és az ember ősi rokona volt, ami lelőhelyéből adódóan meglepő.

Az élőlény mozgásáról eddig meglehetősen keveset tudtak, a kismedence azonosítása ezért rendkívül értékes eredmény.

Mivel a fosszília töredékesen maradt fenn, a kutatók 3D-s modellezés segítségével rekonstruálták a maradványt. Ezt követően a leletet mai állatok csontjaival vetették össze.

Ward szerint az ősi főemlős első ránézésre majomszerű lehetett, és a fákon mozoghatott, dereka viszont jóval rugalmasabb volt. Ez azt jelenti, hogy lemászhatott a talajra, és akár az emberhez hasonlóan kiegyenesedve is járhatott. A friss adatok alátámasztják azt a korábbi elméletet, mely szerint az emberek ősei kevésbé emlékeztettek a modern majmokra.

Kiemelt kép: John Siddick

Ajánlott videó

Olvasói sztorik