Tudomány

Az otthonszülés ugyanolyan biztonságos lehet, mint a kórházi

A McMaster Egyetem nagy, nemzetközi kutatásából kiderült: statisztikailag nincs különbség az otthonszülés és a kórházi szülés biztonsága között, de persze csak akkor, ha a kismama vagy a baba nem veszélyeztetett – olvasható a sajtóközleményben.

Az otthonszülést és a kórházi szülést preferálók között évtizedek óta folyik a küzdelem, leginkább azzal kapcsolatban, hogy mennyire biztonságos otthon bábával, kórházi felszerelések nélkül szülni. A dolog nyilván azon is múlik, hogy milyen szakembert talál magának az anya, de egy friss nemzetközi mintán alapuló kutatás kiderítette:

nagy különbség nincs biztonság terén a két módszer között akkor, ha az édesanya egyébként alacsony kockázatú terhes.

A The Lancet’s EClinicalMedicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői úgy vizsgálták meg az otthonszülés biztonságát, hogy megnézték a halálozás kockázatát a születéskor és négy héttel később is. Nem találtak statisztikailag jelentős eltérést a két helyszín között.

Fotó: iStock

A kutatók nem maguk keresték fel a szülni készülő nőket, hanem 21 tanulmányt néztek át egészen 1990-ig visszamenően otthon és kórházban szülő nőkről és gyerekeikről. A tanulmányok svéd, új-zélandi, brit, holland, japán, ausztrál, kanadai és amerikai esetekről szóltak. Összesen nagyjából 500 ezer otthonszülést és ugyanennyi kórházban szülést vizsgáltak meg.

Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a statisztikák csak alacsony kockázatú terhességekre vonatkoznak: aki alapvetően veszélyeztetett lehet, annak nem biztos, hogy érdemes otthonszüléssel próbálkozni, legalábbis kutatás nem készült rá, hogy mennyivel veszélyesebb az ő helyzetük ebben az esetben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik