Tudomány

Újabb vitaminról derült ki, hogy segíthet a rák elleni harcban

A Brown Egyetem kutatói rájöttek, hogy az A-vitaminban gazdag étrenden élőknek 17 százalékkal kisebb az esélyük a második leggyakoribb bőrráktípus kifejlődésére, mint azoknak, akik kevesebb A-vitamint fogyasztottak. A kutatók azután jutottak erre a következtetésre, hogy korábbi adatokat néztek át az étrend és a bőrrák közötti kapcsolatot vizsgálva.

A laphámsejtes bőrrák a második leggyakoribb bőrráktípus, fénykárosodott bőrön, hegekben, krónikus sebek területén jelentkezik kicsi, vöröses, tömött csomó formájában. Gyakran kifekélyesedik, a nem gyógyuló seb intő jel. Szerencsére viszonylag ritkán ad áttétet. Férfiakon jóval gyakrabban fordul elő, mint a nőkön; és, mint a legtöbb ráktípusnál, itt is

fontos, hogy időben felismerjék, mert akkor gyógyítható.

Az, hogy az A-vitamin segíthet a laphámsejtes rák kialakulásának esélyeit csökkenteni, annyira nem meglepő, hiszen ez a vitamin a bőrsejtek helyes fejlődéséért felel. Korábbi kutatások azonban nem voltak képesek közvetlen kapcsot találni a rákfajta kialakulásának csökkenése és az A-vitaminban gazdag étrend fogyasztása között. A Brown Egyetem kutatói viszont több tízezer korábbi adatot vizsgáltak meg, és erre a következtetésre jutottak.

A Journal of the American Medical Association Dermatology tudományos folyóiratban megjelent tanulmányhoz két adatcsomagot használtak a kutatók: az egyik 121700 amerikai nő étrendjét és bőrrák-leleteit vizsgálta meg, a másik pedig 51529 amerikai férfiét. Mindkét kutatás majdnem három évtizedig zajlott.

Fotó: iStock

A több mint 123 ezer megvizsgált eset mindegyike fehér bőrű emberhez tartozott (a kaukázusi rassznak nagyobb az esélye a bőrrák kialakulására), és nem volt korábban semmilyen hajlama a betegség megjelenésére, sem genetikailag, sem az életmódot tekintve. A megvizsgált emberek közül 3978-nál jelentkezett laphámsejtes bőrrák az évek során. A kutatók minden más faktort számításba vettek (hajszín, napon töltött idő), és ez alapján súlyozták az eseteket.

Érdekes, hogy azok, akiknek nagyon kevés A-vitamin volt az étrendjükben, még így is minden nap fogyasztottak annyit, mintha megettek volna egy kisebb sárgarépát. Azok, akik viszont sok A-vitamint fogyasztottak, annyit vittek be a szervezetükbe, mintha naponta két nagy répát ettek volna. Utóbbi csoportnak

17 százalékkal csökkent az esélye a laphámsejtes bőrrák kialakulására.

A kutatók szerint ez egyértelműen bizonyítja, hogy csökkenthetjük az esélyeinket a bőrrák kialakulására azzal, ha zöldségből és gyümölcsből is eleget fogyasztunk minden egyes nap.

A következő lépés az lesz, hogy a kutatók megvizsgálják majd, hogyan hat a rák kialakulásának esélyeire az, ha a jövőbeli kísérlet résztvevői A-vitamintartalmú étrendkiegészítőket szednek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik