Tudomány

Rendkívül ritka ragadozó született Miskolcon

Perzsa leopárd született Miskolcon, a kis nőstény fajának megmentője lehet.

A leopárdok vagy párducok a leginkább elterjedt nagymacskák, a sivatagok kivételével Afrika déli csücskétől egészen Délkelet-Ázsiáig megtalálhatóak voltak különböző alfajaik. Már az ő állományuk is jelentősen megfogyatkozott, elsősorban az emberi tevékenység miatt.

Vesztüket mondhatni a tipikus tényezők okozzák, mint élőhelyük elvesztése és feldarabolódása, orvvadászat, illetve a gazdákkal való konfliktusok során is végül a macskák húzzák a rövidebbet.

A legtermetesebb leopárd

A perzsa leopárd, ahogy neve is mutatja elsősorban Irak, Irán, Afganisztán területén él, de megtalálható a Kaukázus területén is. Ez a térség jelenleg katonai konfliktusokkal terhelt, ami még tovább rontja a helyzetet: becslések szerint óriási elterjedési területén már csak ezer egyed él vadon.

A hímek súlya 50-60 kilogramm, a hímek testhossza farok nélkül 160-180 centiméter, a nőstények ennél persze kisebbek

– mondja a 24.hu-nak Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője. A szakembert azért kerestük meg, mert június 11-én perzsa leopárd született a parkban, akit gondozóik is csak ma vehettek alaposabban szemügyre.

Fotó: Veress Tamás

Makk egészséges

Az első párduc, a nőstény Tareca 2012-ben érkezett Miskolcra Lisszabonból, majd 2015-ben a jászberényi Assim személyében párt kapott. Első kölykük két évre rá született: Touran ma még apjával együtt látható a kifutóban, de hamarosan más állatkertbe költözik, hogy a faj megőrizhesse genetikai sokszínűségét.

Júniusban pedig megszületett a legifjabb kölyök, akit az anyja odaadóan nevelt, jól fejlődött, ezért gondozói a lehető legkisebb mértékben zavarták. Most azonban, hathetes korára eljött az első állatorvosi vizsgálat ideje, egy gyors állatorvosi vizsgálat, a személyazonosítására szolgáló microchip beültetése és a védőoltások beadása miatt kis időre elvették az anyjától.

A kicsivel minden a legnagyobb rendben van, kiderült az is, hogy nőstény. Mivel az anyja megfelelően gondozza, emberi beavatkozásra a továbbiakban sincs szükség, egészen a következő oltások beadásáig

– erősíti meg Veress Tamás.

Külön van apjától és testvérétől

A kölyök mintegy 92 napos vemhességet követően jött a világra a leopárdházba erre a célra behelyezett odú biztonságos rejtekében. Az első hetekben anyja is folyamatosan itt tartózkodott vele, éppen csak enni jött ki: hathetes korára azonban már gyakran kimerészkedik az odúból, hogy ismerkedjen a külvilággal.

Mivel a leopárdok a természetben magányosan élnek, ahol az apa nem vesz részt a kölykök nevelésében, így az állatkertben is meg kell azt oldani, hogy a kis nőstény nyugodt körülmények között, biztonságban fejlődhessen.

Így ő és anyja jelenleg még a leopárdházban vannak, míg napközben az apját és idősebb testvérét, Tourant lehet a kifutóban megtekinteni. A kölyök fő táplálékát ugyan még az anyatej jelenti, de emellett már kóstolgatja az anyja táplálékát jelentő húst is.

Fotó: Veress Tamás

Már szabadon is engedik őket

És miért írtuk azt, hogy rá is fontos szerep hárul majd a faj megmentésében? A veszélyeztetett nagymacskák megmentéséért az európai állatkertek az 1980-as években hívtak életre összehangolt tenyészprogramot, amelynek keretében Európa és a Közel-Kelet állatkertjeiben mintegy 100 egyed él.

Az állatkerti példányokra támaszkodva három éve elindult egy fajvisszatelepítési program is Oroszország kaukázusi területein.

A miskolci ifjú nőstény szabadon soha nem élhet, ahhoz túlságosan is emberközelben van már most. Ő legfeljebb tenyészállatként juthat eredeti élőhelye közelébe, illetve ami biztos: több mint egy év múlva elhagyja Miskolcot. Minden bizonnyal valamely másik európai állatkertben viszi tovább a vérvonalat.

Kiemelt kép: Veress Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik