Tudomány

Kihaltnak hitt állat tűnt fel Tajvanon

A tajvani ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa brachyura) a ködfoltos leopárd (Neofelis nebulosa) egy 1983 óta kihaltnak hitt alfaja. A ragadozó egy igazi rejtély: bár a feljegyzések alapján a szőrméjével már a 13. században is kereskedtek a tajvani őslakosok, csupán egy nem őslakosról tudni, aki élve látta az alfajt. A japán antropológus, Rjuzó Torii 1900-ban találkozott egy példánnyal, amikor a helyi közösségeknél folytatott vizsgálatot.

Egy 1986-as kutatás során kiderült, hogy az őslakosok 1983 óta nem látták a pajvan törzs szimbólumának számító tajvani ködfoltos leoprádot. Ezt követően több expedíció is indult az alfaj felkeresésére, de miután ezek sikertelenek voltak, 2013-ban kihaltak nyilvánították az állatot.

Az elmúlt hónapokban ugyanakkor több észlelésről is beszámoltak

– írja az IFLScience.

A tajvani Erdészeti Hivatal idén januárban adta ki az ország védett vadvilágára vonatkozó jegyzéket, amelyben az alfaj még mindig kihaltként szerepel. A szakértők célja most az, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek az élőlény létezésére.

Nem ez lenne az első alkalom, amikor sikerülne újra felfedezni egy kihaltnak hitt állatot. Néhány hete például a Galápagos-szigeteknél azonosítottak egy óriásteknőst, amelyet több mint száz éven át tekintettek kipusztultnak.

Kiemelt fotónkon egy ködfoltos leopárd látható, kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik