Tudomány bbc history

A totális pusztításból nőtt ki egy birodalom

Húsvét vasárnapján több robbantás rázta meg a szigetet, felidézve a negyedszázadig tartó és 2009-ben véget érő polgárháború vérontását. Alan Strathern történész, az Oxfordi Egyetem docense szerint azonban sokkal összetettebb a vallási és etnikai feszültségek története, mint elsőre gondolnánk.

Idén húsvétkor, április 21-én terroristák robbantottak Srí Lanka fővárosában, Colombóban, valamint több vidéki városban, a célpontok keresztény templomok és szállodák voltak. A több mint 250 halálos áldozattal és legalább 500 sérülttel járó merényletsorozat zavarba ejtette mindazokat, akik valamennyire ismerik az országot: az erőszak mértéke és könyörtelensége, a nagyfokú szervezettség, az öngyilkos merénylők alkalmazása és a hotelek célba vétele mind azt sugallta, hogy iszlamista terror áll a háttérben.

De akkor miért robbantottak a colombói, negombói és batticaloai templomokban is? A történelem azt mutatja, a helyi keresztények (a lakosság 7 százaléka) és a muszlimok (10 százalék) között nem volt komoly a feszültség, utoljára az 1890-es években jegyeztek fel erőszakos eseményt.

Ha korábban megtámadottnak is érezhették magukat a muszlimok, haragjuk inkább a buddhista többség (a lakosság 70 százaléka; további 13 százalékot a hinduizmus hívei tesznek ki) keményvonalasait vehette volna célba, ugyanis az elmúlt években az ő zaklatásuknak voltak kitéve.

 2013 óta néhány szerzetes odáig merészkedett, hogy muszlim üzletek elleni támadásra buzdította a csőcseléket, és vérlázító szóbeszédeket terjesztett róluk.

Buddhista szerzetesek

A támadások fájdalmas iróniáját sem téveszthetjük szem elől: mindeddig Srí Lankának nem akadt problémája az iszlamista erőszakkal; mintha valakik éppen arra törekedtek volna, hogy okot teremtsenek rá. Világos az is, hogy a húsvéti robbantók széles helyi hálózatra támaszkodtak, és hogy radikalizálódásukhoz a fent említett sérelmek is gyújtóst szolgáltattak. Bár valamiért a keresztény templomokat vették célba, víziójukat és indulataikat a globális dzsihád szükségességében való hit irányítja.

Sokan megdöbbennek azon, hogy buddhisták – pláne szerzetesek – is részt vesznek emberek üldözésében, zaklatásában. Természetesen ők is ki vannak téve az iszlamista erőszakról a nemzetközi médiában sugárzott felvételek hatásának, s a tömeges hittérítésben osztozó monoteista vallásokat önmagukban is veszedelmesnek érzékelhetik –

ami egy kereszténynek vagy muszlimnak jámbor missziós tevékenységnek tűnik, a buddhisták számára egzisztenciális fenyegetés képét öltheti.

Hasonló érzések a keresztényellenes híresztelésekben és agitációkban is alakot öltöttek mostanában, ráadásul az elmúlt években az itt élő muszlimok egyes csoportjai a Közel-Keletről importált szigorú, vahhabita, illetve szalafita hitfelfogást tették magukévá. Kétség sem fér hozzá, hogy ez az egyes közösségek kapcsolatára is rányomta bélyegét.

A muszlimellenes hangulatkeltés ugyanakkor egy évszázadokon át érlelődő és az 1983 és 2009 közötti polgárháborúban tetőfokára érő etnikai-nacionalista–vallási érzékenység melléktermékeként is felfogható. A halálos konfliktusban fiatal férfiak, nők tömegei hagyományos eszközökkel harcoltak a sziget északi és keleti részén, ám a Tamil Ílam Felszabadító Tigrisei (avagy Tamil Tigrisek, LTTE) – az öngyilkos merényletek úttörői – akcióikkal az egész országot terrorban tartották.

Fotó: ISHARA S. KODIKARA / AFP

Harc a hazáért

Érdemes rámutatnunk arra, hogy a Srí Lanka-i polgárháború alapvetően etnikai, nem pedig vallási konfliktus volt, és a muszlimok zöme tétlen szemlélője volt az eseményeknek. A harcok során a tamilok saját hazáért küzdöttek az ország északi és keleti vidékein, miközben magát az államot a szingaléz többség tartotta irányítása alatt. Bár a tamilok zöme hindu vallású, soraikban katolikusokat is felmutattak és alapvetően szekuláris politikát képviseltek.

Ugyanakkor a vallási érzések fontos pontokon avatkoztak be a konfliktusba: a szingaléz nemzeti identitást már régóta a buddhizmussal kötötték össze, ez mindkét fél számára egyértelmű volt. Ennek tulajdonítható az is, hogy 1998-ban az LTTE öngyilkos merényletet hajtott végre az egyik legszentebb Srí Lanka-i buddhista kegyhelynél, a Kandyban lévő Szent Fogereklye Templománál, ahol Buddha fogrelikviáját őrzik.

Amikor a 2009-ben a polgárháború véget ért – a Tigrisek ellen indított utolsó kegyetlen rohamban harcosok és civilek ezrei haltak meg –, úgy tűnt, a feltüzelt szingaléz nacionalizmusnak új célpontot kell találnia.

Miután a tamilokat semlegesítették, a figyelem a vallási kisebbségek felé fordult.

A buddhizmus védekező álláspontja persze sokkal régebbre nyúlik vissza. A vallás a Kr.e. III. században érte el a szigetet, amikor az indiai Maurja-dinasztiából való Asóka császár buddhista missziót indított. A vallás központi szerepet töltött be a sziget szárazabb, belső területén lévő Anuradhapura város körül összpontosuló civilizációban. (Az évente idelátogató rengeteg turista tulajdonképpen az ókor egyik legnagyobb kolostorvárosának szent épületein, templomain kel át.)

Az V. század körül szingaléz szerzetesek készítették el a páli nyelvű Mahávamsza krónikát, amely buddhista szemszögből mondja el a sziget és uralkodói történetét. Az elbeszélés szerint Buddha háromszor tisztította meg a földet a démonoktól, hogy előkészítse a terepet Srí Lanka első királyának, Vijaya hercegnek, aki aztán megteremtette a szingaléz társadalmat. E vízió alapján a sziget arra rendeltetett, hogy Buddha tanítása, a dharma védelmezőinek és terjesztőinek szent földje legyen. Az azóta eltelt idő során nem egyszer ehhez nyúltak vissza a szingaléz buddhisták, hogy igazolják a szigethez való joguk, amelyen a többi nép legfeljebb megtűrt lakó lehet.

Srí Lanka tényleg fontos hatást gyakorolt a buddhizmus elterjedésére – legalábbis a vallás théraváda nevű ágának a mai Burma, Thaiföld és Kambodzsa régiójában való terjeszkedésére. Az irányzat tanait a sziget szerzetesei dolgozták ki a páli nyelvű irat, a világ egyik legrégibb buddhista szövegének nyomán.

Pluralista társadalom

Ugyanakkor nem szabad eltúloznunk a vallási közösségek közötti éles határvonalak jelentőségét Srí Lanka történelmében. Számos vallási gyakorlat meglepően kozmopolita és pluralista elemeket mutatott, az indiai szubkontinens jóval nagyobb hindu társadalmainak hatását tükrözve. A sziget északi részén, Jaffnában tamil királyság alakult ki. A muszlimok a IX. századtól fogva játszottak mind nagyobb szerepet az indiai-óceáni kereskedelemben, s mivel a sziget épp a virágzó kereskedelmi zóna középpontjában helyezkedett el, egy kisebb muszlim vallású arab kereskedőközösség is megtelepedett itt, leszármazottaik a Srí Lanka-i „mórok”. Alapjában véve békés együttélés jellemezte ezeket az időket.

1506-ban jelentek meg az első európaiak – a portugálok – a sziget partjain, s hogy befurakodhassanak a vágyott fahéj-kereskedelembe, az itteni királyok közül néhányat vazallusukká tettek. Az 1590-es években hadjáratot indítottak, elfoglalva a síkvidékeket – Ázsia európai gyarmatosításának egyik első példájaként olyan komolyan vették a missziós buzgalmat a portugálok, hogy jelenlétük a vallásos identitásnak önkéntelenül is politikai színezetet adott. Elsősorban a tengerparton élő, halászattal és kereskedéssel foglalkozó csoportok voltak fogékonyak az igére: az északnyugati Mannar kicsiny szigetén élők a közelben tevékenykedő Xavéri Szent Ferenc jezsuita szerzetes misszióstevékenységétől megihletve már 1544-ben áttértek a katolicizmusra; talán a portugál védelmet akarták így bebiztosítani.

Keresztények és gyarmatosítás

Áttérésük után nem sokkal Sankili tamil király 600-at legyilkoltatott közülük. (Elképzelhető, hogy az ő tömegsírjukat sikerült nemrégiben megtalálni: néhány hónappal ezelőtt még azt gondoltuk, polgárháborús mészárlás áldozatai voltak a mannari sírban fekvő emberek, a szénizotópos kormeghatározás azonban a XV-XVII. századra datálja a maradványokat. Ha lezárulnak a régészeti munkák, talán a Srí Lanka-i keresztények elleni első tömeges erőszak nyomait tudjuk dokumentálni.)

Az alföldek feletti uralomért folytatott csatába a hollandok is beszálltak, 1658-ban el is érték a céljukat, majd az 1800-as évek elején a britek kezére került az egész sziget, és a korona uralma alá hajtották.

Újabb keresztény misszionáriusok érkeztek, és a helyiek krémje behódolt az anglikán vallásnak – ellenhatásként ismét megerősödött a buddhizmus, s a XX. századi buddhista reneszánsz immár összekapcsolódott a gyarmati uralommal szembeni szingaléz ellenállással.

Az 1948-ban elnyert függetlenséget követően elkerülhetetlen volt, hogy a politikusok a szingaléz buddhista többség kegyeit és szavazatát keresve az identitásukra ráerősítő irányvonalat kövessék – ez is az 1983-ban kitörő polgárháború egyik előfeltétele volt. Miután viszont 2009-ben maguk mögött hagyták a harcot, a sziget lakói hozzászoktak a békéhez: turisták hadai lepték el a temérdek vonzó attrakcióval kecsegtető Srí Lanka szállodáit, ám egyszer csak – a lehető legváratlanabb és legijesztőbb formában – visszatért az erőszak.

Kiemelt kép: LAKRUWAN WANNIARACHCHI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik