„Na, fogjátok meg szépen egymás kezét, és béküljetek ki!” – ilyesféle felszólítást a legtöbben minden bizonnyal az óvodában hallottunk utoljára, ahol az óvónők mondjuk egy piros autó vagy egy hajhúzás felett kitörő összetűzést gondoltak ezzel a módszerrel lezárni.
Aki találkozott már igazságérzetében mélyen megbántott kisgyerekkel, az tudja, hogy az ilyen egyszerű megoldások éppenséggel náluk sem működnek százszázalékos hatékonysággal, VI. Henrik angol király viszont úgy gondolta, egy véres polgárháborúnak is véget vethet valami hasonlóval.
Loveday
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ötlete nem volt előzmények nélkül való. A középkori, sőt a kora újkori, újkori Angliában bevett gyakorlat volt úgynevezett Lovedayek, azaz „szeretetnapok” rendezése. Ezek szimbolikus, általában össznépi lakomázással és ivászattal egybekötött események voltak, amelyek során a résztvevők nagylelkű gesztusként tiszta lapot nyitottak haragosaikkal, és egy nyilvános kézfogással vagy öleléssel lezártnak tekintették viszályaikat.
Az is tény viszont, hogy ezek jellemzően kisebb közösségek, falvak és városok apróbb, netalán némi pofozkodásba torkolló ellenségeskedéseit, tyúkpereit voltak hivatottak rendezni, és tudományos igényű korabeli felmérések hiányában azt sem tudhatjuk, milyen hatékonysággal működtek.
Nyilvános megbékélés
A York- és a Lancaster-ház viszálya azonban 1458 márciusára már egy picit súlyosabb volt annál, hogy az egyik fél kutyája a másik kertjébe jár a dolgát végezni. A hosszú évekre visszanyúló politikai ellentétetek 1455-re fegyveres összetűzéshez vezettek, a később „a rózsák háborúja” néven ismert polgárháború első csatáját Saint Albansnél vívták meg 1455 májusában.
A yorkiak fényes győzelmet arattak, lemészárolva nemcsak a fő ellenségüknek számító királyi kegyencet, Edmund Beaufort-t, hanem számos főnemes hívét is.
A csata után VI. Henrik, illetve a betegeskedő, gyengekezű király mellett az uralkodásban nagy szerepet vállaló felesége, Anjou Margit kénytelen-kelletlen beleegyezett a York-ház feltételeibe, de a színfalak mögött tovább zajlottak az intrikák, és folytatódott a hatalmi harc. E körülmények között került sor a megbékélés látványos ünnepére.
Az ötlet feltehetően magától Henriktől származott, az eseményt pedig 1458. március 25-ére, Lady’s Day ünnepére időzítették. Magyarországon ezt a Jézus születésének hírüladására emlékező ünnepnapot Gyümölcsoltó Boldogasszony napjaként ismerhetjük, a középkori Angliában pedig ráadásul e nap jelentette az új esztendő kezdetét.
Nem működött
A felszínen minden csodálatosan alakult: zászlók lobogtak, peregtek a dobok, a lenyűgöző öltözékeket viselő nemes urak és hölgyek pedig ádáz ellenségeikkel kart karba öltve vonultak a westminsteri apátságtól a Szent Pál-székesegyházig, ország-világ előtt demonstrálva, hogy a sérelmek elévültek, a sebek behegedtek, újra szent a béke.
A királyné maga is – a szó szoros értelmében – jó példával járt elől, a menet elején legnagyobb ellenfele, Richárd yorki herceg oldalán vonult fel, mögöttük a York-házhoz átpártolt „királycsináló”, Richard Neville haladt Henry Beaufort karján, akinek apja három évvel korábban ért dicstelen véget a csatamezőn.
Nem tudhatjuk persze, hogy mi járt az ő, illetve a hasonló elveken összeboronált párok fejében, miközben végigvonultak Londonon. Elképzelhető, hogy ott és akkor valóban elöntötte a szívüket a megbocsátás és az őszinte békevágy, ám az biztos, hogy néhány hónappal később már újra a kölcsönös vádaskodásé volt a főszerep, 1459 szeptemberében pedig már újabb fegyveres összetűzésre is sor került a két párt hívei között.
Hogy aztán 1460-tól megint valódi, még közel három évtizeden át változó hevességgel zajló polgárháborúig fajuljanak az ellentétek.
