Jól tudjuk, hogy a „kalapos király”, azaz II. József soha nem koronáztatta magát magyar királlyá. Ez részben abszolutisztikus törekvéseit jelző, a magyar nemesség hagyományainak semmibe vételét mutató szimbolikus gesztus volt, másrészt viszont nagyon is gyakorlatias döntés.
Kíméletlen reformok
A hagyományoknak megfelelő koronázás feltétele lett volna ugyanis a koronázási fogadalom is, amely számos tekintetben megkötötte volna a gyors és kíméletlen reformokat tervező uralkodó kezét.
Ha ez nem lett volna elég a magyar rendek felbosszantására, a császár és király ráadásul minden hagyományt lábbal tiporva, 230 évvel ezelőtt, egy magyarországi látogatást követően parancsot adott a Szent Korona Bécsbe szállítására, amely végül április 14-én meg is érkezett az osztrák fővárosba.
Az esemény egyben a központosító reformok nyitányát is jelentette: egy hónappal később II. József Magyarországon a német államnyelv használatát bevezető rendeletet adott ki, nem sokkal ezután pedig eltörölte a magyar szeparatizmus bástyájának számító vármegyerendszert is.
Diadalmenetben hozták haza
Hangzatos céljai ellenére József minden helyi érdeket és érzékenységet figyelmen kívül hagyó intézkedéseivel nem sokra jutott, 1790-re, súlyos betegen be is látta kudarcát. Az elszállításhoz hasonlóan szimbolikus jelentőségű, hogy két nappal halála előtt, 1790. február 18-án utasítást adott a Korona visszajuttatására is.
Az ereklyét diadalmenetben, Pozsonyon, Győrön és Esztergomon át vitték Budára, József utódja, II. Lipótot pedig még abban az évben, november 15-én annak rendje és módja szerint meg is koronázták vele.
