Nero 68. június 9-i öngyilkosságával vége szakadt a Iulius–Claudius-dinasztia közel egy évszázados uralkodásának is, a Római Birodalom pedig rég nem látott káoszba süllyedt, és ez a következő évben ahhoz a példátlan eseménysorozathoz vezetett, amit „négy császár éve” néven őrzött meg a történelmi emlékezet.
Gyors csapás
A trónt még 68 októberében Galba szerezte meg, hogy aztán január 15-én korábbi támogatója, Otho felbujtására saját praetorianusai végezzenek vele. A gond csak az volt, hogy ez a változás nem hatotta meg Germania Inferior provincia helytartóját, Aulus Vitelliust, akit még január elején kiáltották ki császárnak Germania légiói, de ami ennél is fontosabb, a legionariusok sem akartak félbehagyni egy ilyen jól induló lázadást, ezért tovább vonultak dél felé.
Othónak jóval kevesebb katonája volt, ezért megpróbálta addig húzni az időt, amíg az őt támogató pannoniai és más, Duna környéki seregek elérik Itáliát. Vitellius, illetve hadvezérei azonban a Pón való átkelés megkezdésével kikényszerítették a döntő összecsapást, és az 1950 éve, 69. április 14-én lezajlott bedriacumi csatában komoly vereséget mértek Otho hadaira, amelynek maradványai másnap meg is adták magukat.
Fejébe szállt a dicsőség
A császár április 16-án értesült a történtekről, és nem várva tovább a dunai légiókra, öngyilkos lett. A senatus gyorsan felmérte, kinek a kezében vannak az ütőkártyák és a fegyverek, és április 17-én el is ismerte Vitelliust császárnak. Ő viszont nem tanult elődei sorsából, és talán úgy gondolta, a három szerencsés szám lehet, ezért ahelyett, hogy hatalma megszilárdításával foglalkozott volna, hosszadalmas, kimerítő ivászatokkal és lakomákkal tarkított diadalmenetben vonult el Rómáig.
Így csak valamikor júniusban érkezett meg oda, de arra azért volt ideje, hogy az Otho megsegítésére késve érkező légiókat szigorúan megbüntesse, ezzel biztosítva, hogy gyorsan magára haragítsa őket.
Rongyokban menekült
A fővárosban aztán próbált a tömegeket maga mellé állító intézkedéseket bevezetni, de júliusban már megérkeztek a hírek arról, hogy a keleten győzedelmes háborút vívó Titus Flavius Vespasianust is kikiáltották császárrá, aki Egyiptomba vonulva készíti elő az Itália elleni támadást.
Erre azonban már nem volt szükség, a feldühödött pannoniai és illíriai légiók előbb értek oda, és miután október végén szétverték Vitellius seregeit Cremona közelében, Rómát is elérték.
A császár rongyokba öltözve próbált menekülni, de elfogták, megkínozták és kivégezték december 22-én, így a három évtizedig uralkodó Flavius-dinasztia megalapítójának, Vespasianusnak még pont annyi ideje volt, hogy az év negyedik császárjaként üljön a birodalom trónjára.
