Tudomány zöldövezet

Szarlavinát indíthat a klímaváltozás

Az amerikai Nemzeti Park Szolgálat (NPS) szerint érdemes felkészülni, hogy hamarosan emberi ürülékkel teli lavinák fognak kialakulni a Mount Denalin – számol be az IFLScience. A hegyen az évek során mintegy 60 tonna széklet halmozódott fel, az ürülék pedig a helyi jég olvadásával rövidesen felszínre kerül.

A szakértők úgy vélik, hogy a lavinák már a nyárra megjelenhetnek.

Az alaszkai Mount Denali közel 6200 méteres magasságával az Egyesült Államok legmagasabb hegye. A Mount Denali igen népszerű a mászók körében, évente mintegy 1200 ember érkezik a hegyhez.

A mászók által hátrahagyott ürüléket hagyományosan a Kahiltna-gleccserhez vezető útvonal mentén lévő hóvermekbe, illetve magasabban kialakított vájatokban helyezték el. Az elképzelés az volt, hogy a székletet idővel elnyeli a jég, a gyakorlat azonban mást mutatott.

Fotó: iStock

Szerencsére manapság egyre több a környezettudatos mászó, aki tárolók segítségével hozzák le a hegyről saját ürüléküket. Sőt 4300 méteres magasság alatt már az NPS is előírja a széklet eltakarítását. Michael Loso, a szervezet glaciológusa szerint a mászók és a túravezetők nagyban támogatják az új szabályokat, és gyakran túl is teljesítik az elvárásokat.

Ez azonban nem jelent megoldást a korábbi évtizedek alatt összegyűlt ürülék problémájára. A szakértők attól tartanak, hogy a gleccser olvadékvize felszínre hozza a szennyeződéseket, és lejjebb szállítja azokat. Ez nemcsak visszataszító, hanem egészségügyi szempontból veszélyes is. Loso szerint a korábban megfagyott széklet gyakorlatilag eredet állapotában lehet, és biológiailag aktív E. colit tartalmazhat.

Alaszkában az utóbbi időkben egyre gyorsabban olvadnak a gleccserek. A szakértők úgy gondolják, hogy a jelenség hátterében a klímaváltozás áll.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik