Tudomány

Agyra irányított lézerrel gyógyítanák az alkoholizmust

Az amerikai Scripps Research kutatóintézet érdekes kísérletet végzett, ami előre vetítheti a különböző szenvedélybetegségek gyógyítását: patkányok agyában lézerrel iktatták ki azokat az idegsejteket és útvonalakat, amelyek ezek szerint a függőségért és az elvonási tünetekért felelnek, és bármennyire sci-finek hangzik is a módszer, működött. A függő állatok kevésbé kívánták az alkoholt, és az elvonási tüneteik is sokkal enyhébbek voltak, vagy éppen teljesen megszűntek – derül ki a Digital Trends cikkéből.

A Nature Communications tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók leírják, hogy a korábban alkoholfüggővé tett kísérleti patkányok agyába egy száloptikát juttattak, ezen keresztül pedig

lézert lőttek egy adott idegsejtcsoport felé.

Az idegsejtek akkor aktiválódnak, amikor az állatok megkívánják az alkoholt, valamint akkor is, amikor elvonási tünetekkel küzdenek. A kutatók megállapították, mely idegsejtek felelősek azért, hogy ezek az útvonalak meginduljanak az agyban, és ezeket kezdték targetálni a lézerrel.

A CRF hormonok kibocsájtását serkentő idegsejtek kiiktatásával a patkányok nem kívánták az alkoholt kényszeresen, és nem is jelentkeztek náluk olyan elvonási tünetek, mint például a végtagremegés. Abban a pillanatban azonban, hogy a lézert kikapcsolták, az állatok ismét visszatértek a régi kerékvágásba, függőségre utaló tüneteket produkáltak, vagy éppen elvonással küszködtek.

Fotó: iStock

A technológiát egyelőre embereken szigorúan tilos alkalmazni, így a kutatók azt mondják, nagyjából 20-30 év még legalább kell ahhoz, hogy klinikai kísérleteket tudjanak végezni a szakemberek. Arra viszont jó a kutatás, hogy megmutatta ezt az idegsejtcsoportot, amelyre érdemes figyelni az alkoholfüggőséggel kapcsolatban, és amelyet más gyógyszerekkel azért lehet targetálni – ilyen típusú megoldás akár a következő 10-15 évben is jöhet a gyógyszeriparba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik