Az első világháború kitörése után Nagy-Britannia vezetői előtt hamar világossá vált, hogy ha győzni, vagy akár csak helytállni akarnak a nyugati fronton, hatalmas tömegeket kell egyenruhába öltöztetni.
Ez ugyan ellent mondott az időtlen idők óta kisebb létszámú, professzionális hadseregre alapuló brit katonai hagyományoknak, ám az első világháború realitása felülírta ezeket a megfontolásokat, és Lord Kitchener hadügyminiszter beindította az önkéntesek tömeges toborzását.
Először a brókerek
Henry Rawlinson tábornoknak, a brit 4. hadsereg parancsnokának támadt az az ötlete, hogy az emberek talán szívesebben vonulnak be úgy, ha barátaik, kollégáik mellett szolgálhatnak, és nem csak beöntik őket az újoncok nagy olvasztótégelyébe. Elsőként a londoni City brókereihez fordult, hogy állítsanak ki egy zászlóaljat a főváros pénzügyi negyedének alkalmazottai közül.
Egy hét alatt 1600 ember csapott fel katonának, belőlük állították fel a Brókerek Zászlóaljaként is emlegetett 10. királyi gránátos zászlóaljat. Néhány nappal később Liverpoolban állt be hasonló módon 1500 ember egy új zászlóaljba két nap leforgása alatt.
Kitchener belelkesedett a sikertől, és az egész országban kampányt indított ilyen alakulatok szervezésére, amelyek a „Pals battaillon”, azaz nagyjából „barátok zászlóalja” nevet kapták. A területi alapon létrejött zászlóaljak mellett születtek foglalkozási alapúak, de arra is volt példa, hogy egy focicsapat szurkolóiból állt fel egy alakulat. A háború első két évében felállított nagyjából ezer zászlóaljból több mint kétszáz volt „Pals battaillon”.
Hiányos kiképzés
A jól ismert, a plakátra nézőkre mutató toborzási kampány egyébként is elképesztő sikernek bizonyult, a Kitchener által remélt 500 ezer helyett 1916-ra már több mint 2,5 millió önkéntes jelentkezett a Kitchener-hadsereg néven is emlegetett New Army (Új Hadsereg) kötelékébe.
A hatalmas túljelentkezés miatt az újoncok kiképzésére sem elég tapasztalt tiszt, sem elég forrás nem volt. A „Pals battaillon”-ok tagjainak általában azt is megengedték, hogy a kiképzés első szakaszában otthon lakjanak, és onnan naponta járjanak be elsajátítani a katonáskodás csínját-bínját.
Az Új Hadsereg egységei tehát hiányos kiképzéssel mentek a frontra, és ez a brit hadsereg első nagy offenzívája, az 1916 júliusában kezdődött somme-i csata idején súlyos következményekkel járt.
Vérfürdő
A parancsnokok annyira nem bíztak az önkéntesekből verbuvált egységek harcképességében, hogy azt az utasítást adták, ezek gyalogtempóban, alakzatban közelítsék meg az ellenséges állásokat, nehogy eluralkodjon a káosz és pánik törjön ki.
Mivel a „Pals battaillon”-ok még az Új Hadsereg többi alakulatánál is hevenyészettebb kiképzést kaptak, a veszteségeik is magasabbak voltak az átlagnál, de összességében is elmondható, hogy a somme-i vérfürdő alapvető hiányosságokra mutatott rá az új alapokon szerveződött brit hadsereg kiképzésében.
Húsz perc alatt megsemmisült
A „barátzászlóaljak” közül a legtragikusabb sors talán az „Accrington Pals” néven ismert ezrednek jutott. A somme-i csata nyitónapján az egység feladata Serre falu elfoglalása lett volna. A támadásban részt vevő nagyjából 700 accringtoni „barát” közül azonban mindössze 20 perc leforgása alatt 235-en estek el és 350-en sebesültek meg.
A falut csak azután vették be a britek, hogy a németek a következő év elején visszavonultak a jobban védhető Hindenburg-vonalra. A csata után nyilvánvalóvá vált, hogy komoly reformokra van szükség ahhoz, hogy a brit hadsereg ütőképes, modern tömeghadsereggé válhasson, és az átalakításoknak a „Pals battaillon”-ok is áldozatul estek, bár sok közülük a háború végéig megőrizte a felállításának körülményeire utaló nevét.
