Tudomány

Utolsó esélyt kapott a legendás marsjáró

A NASA kedden bejelentette, hogy utoljára próbál meg kapcsolatba lépni az Opportunity marsjáróval. Kudarc esetén működésképtelennek nyilvánítják a robotot, amely így is bőven túlteljesítette eredetileg tervezett misszióját.

Az utolsó tesztet helyi idő szerint kedd este végezték el, a NASA pedig ma fogja ismertetni a kísérlet eredményeit – írja az MTA. A robot 2004-ben landolt a Marson, küldetése során többek közt az egykori felszíni víz nyomait is felkutatta. A marsjáró misszióját eredetileg 90 naposra tervezték, így jócskán túlteljesítette az elvárásokat.

Tavaly júniusban a szerkezet egy hatalmas porviharba keveredett, és elnémult. A vihar megakadályozta, hogy a robot napenergiával működő elemei feltöltődjenek, aggasztó módon azonban a vihar vége után sem küldött jeleket.

Szeptemberben a NASA bejelentette, hogy még 45 napig próbálkozik a kapcsolatfelvétellel, és ha az nem sikerül, akkor a marsjárót valószínűleg javíthatatlan meghibásodás érte, küldetését pedig lezártnak tekintik. Októberben azonban a szakértők adtak még egy esélyt a robotnak.

Az Opportunity párját, a Spiritet 2011-ben nyilvánították működésképtelennek, miután szintén egy porvihar miatt elnémult, és egy éven át hiába várták a felébredését.

Kiemelt kép: NASA/JPL/Cornell University, Maas Digital LLC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik