Tudomány

Az életéért küzd a NASA egyik marsjárója

Az Opportunity marsjáró épp egy óriási viharral küzd a Kitartás völgyében (Perseverance Valley). A NASA munkatársai energiatakarékossági okokból felfüggesztették a marsjáró tudományos működését.

A NASA még június 1-én vette észre a vihart, amely azóta kifejezetten erőssé vált – írja a ScienceAlert. A szélben felkavarodó por teljesen eltakarja az eget, így alig jut napfény a marsjáróhoz.

Mivel az Opportunity napenergiával működik, ez igen súlyos probléma.

A kevés napfény azt jelenti, hogy a szerkezet napelemei nem képesek hatékonyan működni. A NASA szerint június 8-án a vihar már 18 millió négyzetkilométeres volt.

Nem ez az első nagy vihar, amellyel az Opportunity megküzd.  2007-ben egy porvihar miatt két héten át szüneteltetni kellett a marsjáró tudományos működését, néhány napra pedig a kommunikáció is megszakadt az eszközzel.

A mostani vihar azonban jóval nagyobb a 2007-esnél. Június 10-ére a kavargó porfelhő által okozott légköri átlátszatlanság, azaz égboltsötétség kétszer nagyobbá vált, mint a 2007-es vihar során.

Itt a NASA nagy bejelentése: szerves vegyületekre bukkantak a Marson
A NASA sajtótájékoztatón ismertette a Curiosity marsjáró legújabb eredményeit.

A NASA már június 6-án jelentős energiacsökkenést tapasztalt a marsjárónál. Mivel a vörös bolygón a környezet rendkívül hideg, félő, hogy a szerkezet alacsony energiaszinten nem lesz képes melegen tartani magát. Ez súlyos károkat eredményezhet a rendszerben.

Hogy a hideg mennyire komoly fenyegetést jelent, azt a Spirit marsjáró esete bizonyítja. A szerkezet missziója 2010-ben ért véget, miután nem jutott elég energiához, a vezérlőegységei pedig túlságosan lehűltek.

Éppen ezért a szakértők igyekeznek a legtöbb energiát megspórolni az Opportunitynek. Az adatok alapján a marsjáró jelenleg -29 Celsius-fokos. Mivel a szerkezet még -40 Celsius-fokon is működőképes, egyelőre nincs komoly baj. A vihar porszemcséi ráadásul a hő elnyelésével képesek viszonylag melegen tartani az Opportunity környezetét.

További pozitívum, hogy a NASA mérnökei június 10-én fogták a marsjáró jeleit.

A vihar még hetekig vagy hónapokig is eltarthat, ezért a szakértőknek gondosan kell eljárniuk, hogy az Opportunity ne használjon el túl sok energiát.

A szerkezet egyébként igazi túlélő: 2004-ben landolt a vörös bolygón, és eredetileg 90 naposra tervezték küldetését. Az azóta eltelt 14 év azt bizonyítja, hogy az Opportunity képes megküzdeni a szélsőséges marsi körülményekkel.

(Kiemelt kép: NASA/JPL/Cornell University, Maas Digital LLC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik