Az elmúlt néhány év során a Hubble jóvoltából egyre többet tudhattunk meg a Naprendszer két gázóriása, a Neptunusz és az Uránusz légköréről is. A Külső Bolygók Légköri Öröksége (Outer Planet Atmospheres Legacy, OPAL) program célja az, hogy rögzítse és értelmezze a planéták atmoszférájában lezajló légköri változásokat, amelyek nem olyan rövid távúak, mint ahogy azt a Földön is megszokhattuk, hanem
Az Uránuszon például egy óriási poláris örvény található, amely a bolygó északi sarkkörének jó részét eltakarja. Ez az örvény azért maradhat meg így, mert az Uránusz nagyon meredeken dől, már majdnem az egyenlítője mentén forog. Ebből az következik, hogy az uránuszi nyáron a nap majdnem közvetlenül az északi sarkra süt folyamatosan, és nem nyugszik le nagyon sokáig. A bolygó most lép bele a nyár közepébe, ez okozza azt, hogy az északi vihar ennyire erőteljes és jól látható.
A Hubble képein jól látható egy másik felhőcsomó is, a poláris örvény szélénél, amely metánjégből állhat, és az egyenlítőtől északra is van egy vékony felhősáv. Egyelőre nem tudjuk, hogy hogyan létezhetnek ilyen állandó felhőjelenségek a bolygón, hiszen folyamatosan erős szelek fújnak a légkörében.
A Neptunuszon sötét örvény látható, ez a hatodik ilyen, amit a bolygó atmoszférájában sikerül felfedezni. Kettőt a Voyager-2 vett észre, a többit pedig a mostanihoz hasonlóan a Hubble. A legutóbbi 11 ezer kilométer széles, és fehér felhőképződmények határolják, amelyeket a sötét örvény tol felfelé. A fehér felhők valószínűleg fagyott metánból állnak.
A Hubble folyamatosan monitorozza a gázóriások atmoszférájában zajló időjárási változásokat. A Neptunusz és az Uránusz is olyan gázbolygók, amelyek légköre nagyrészt metánból áll (erről tükröződik vissza hozzánk a napfény, és ezért látjuk őket kéknek), szilárd felszínük nincs, csak héliumból és / vagy hidrogénből álló köpenyük, amely egy vízben gazdag, talán szilárd kövezetes magot takar.
