Tech

Újra életre kelt a Hubble űrteleszkóp

Nagy kalamajkát okozott a Hubble űrteleszkóp január 8-a óta: a bolygóvadász szerkezet egészen egyszerűen leállt, és senki nem tudta, hogy pontosan miért. Most viszont minden rejtély megoldódott: hardverprobléma okozta a szerkezet biztonsági leállását, egy újraindítás megoldott minden problémát.

Próbálta már kikapcsolni, aztán újra bekapcsolni? – bármilyen furcsán hangzik is, a világ egyik legbonyolultabb szerkezeténél, a Hubble űrtávcsőnél bejött az informatikusok klasszikus megoldása az elektronikai problémákra. A NASA kutatói egyetlen újraindítással helyre billentették a szerkezetet, ami most már ugyanúgy küldi az információkat távoli világokról, mint január 8-a előtt tette.

Ekkor történt ugyanis, hogy az űrteleszkóp egyszer csak leállt, a kezelőszemélyzet pedig egyáltalán nem tudta, mi lehet a probléma. A 1990 óta működik, azóta már többször kellett javítani, így történt most is: 17-én a távcső 3-as széles látószögű kamerája magától újra el kezdett működni, de az adatátvitellel még gondok akadtak.


A NASA szerint az eszköz feszültségszintje a kritikus érték fölé ugrott, ezért a távcső magától biztonsági leállásba kezdett. A probléma magától megoldódott, de a telemetrikus áramkörök még mindig nem működtek, ezek kellenek ahhoz, hogy az eszköz megfelelően tudjon információkat haza küldeni a Földre. A NASA a legegyszerűbb módszerrel oldotta meg a problémát: resetelte a távcsövet, mint egy routert, ami ezután tökéletesen kezdett működni.

A kutatók úgy gondolják, hogy a távcső 2025-ig legalább üzemelni fog, ami azt jelenti, hogy nagyjából 35 évig működik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik