Tudomány bbc history

Intim pillanatokat öntött márványba

BBC History
BBC History

2018. 12. 07. 09:23

Rómában lépten-nyomon az alkotásaiba botlunk, átformálta az örök város arcát, Gian Lorenzo Bernini mégsem tartozik a legismertebb itáliai művészek közé.
Korábban a témában:

Ha a leghíresebb itáliai művészeket kellene felsorolni, valószínűleg kevesen jutnának el Gian (esetleg Giovanni) Lorenzo Berniniig. Pedig ha egyetlen embert kellene választani, aki az évente több millió turista által megcsodált Róma ma is látható arculatát a leginkább befolyásolta, a legtöbb művészettörténész őt nevezné meg.

Ugyan Bernini 420 évvel ezelőtt, 1598. december 7-én Nápolyban született, szobrászként dolgozó édesapja már valamikor 1606 táján Rómába költöztette családját, Gian Lorenzo pedig a város már-már fanatikus elkötelezettségű polgárává nevelkedett. A feljegyzések szerint élete során csupán egyszer utazott el hosszabb időre, 1665-ben Párizsba látogatott, ahol visszautasította XIV. Lajos felkérését a Louvre kibővítésére, és közölte, az egész francia főváros nem ér annyit, mint egy közepes itáliai festő egyetlen vászna.

Így aztán egész karrierjét Rómának szentelte, amelynek belvárosában ma is szinte lehetetlen elhajítani úgy egy kávéscsészét, hogy ne az ő egyik épületét, szobrát, esetleg szökőkútját találnánk el vele.

Mi volt Bernini titka? Természetesen elképesztően tehetséges volt, apja műhelyében már egész fiatalon lenyűgöző szobrokat mintázott, de építészként, festőként, sőt drámaíróként is ontotta magából az alkotásokat. A tehetség önmagában még nem biztos, hogy elegendő lett volna ahhoz, hogy ilyen sikereket érjen el.

Mindenkit lenyűgözött

Bernini az „igazi” művészlelkek öntörvényűségére és megbízhatatlanságára rácáfolva egész hosszú, nagyjából 70 éves karrierje során folyamatosan dolgozott, napi egy étkezéssel akár néha 10–12 órákat megszakítás nélkül alkotva. Pápák, befolyásos főpapok és arisztokraták jöttek és mentek, Bernini pedig csak kapta az újabb és újabb felkéréseket.

Egyetlen rövid időszakban apadtak el a megrendelések: az 1640-es években a művész nagy csodálójának számító VIII. Orbán pápa halála után, X. Ince tudatosan egy riválisát, Borrominit favorizálta. Ez addig tartott, amíg Bernini felkérés nélkül el nem készítette saját verzióját a pápa által a Navonna téren felállítandó szökőkútra. Az egyházfő le volt nyűgözve.

Az egyetlen módja annak, hogy ne adj neki munkát, az, ha nem látod a műveit

– mondta állítólag Ince azután, hogy az ő verzióját választotta.

Bernini önarcképe 1623 körül – Wikipedia

Tudatosan építette imidzsét

Kérdés persze, hogy mi igaz a róla keringő anekdotákból, Bernini ugyanis imázsát is nagyon tudatosan építgette. A leghíresebb róla szóló történet szerint már nyolcévesen egy olyan mellszobrot készített, amely V. Pál pápa figyelmét is felkeltette. Amikor a csodagyereket az egyházfő elé vitték, ő ott helyben felskiccelt neki néhány olyan vázlatot, hogy V. Pál kijelentette:

talán a mi korunk Michelangelója áll itt előttünk.

Amennyire meg lehet állapítani, az inkriminált mellszobrot csak tizenéves korában készítette, az V. Pálhoz fűződő történetet pedig maga terjesztette. Saját maga bízta meg első életrajzainak szerzőit is, akiket természetesen el is látott a róla szóló történetekkel.

Góliát szemszögéből

Szerencsénkre azonban művészként is nagyon tudatos volt. Nem elégedett meg a bevett megoldásokkal, hanem állandóan igyekezett keresni és átlépni a határokat. Rengeteget kísérletezett például azzal, hogy a fehér, hideg márványt „megszínezze” (a szemeknél például nagy műgonddal kialakított fény-árnyék játékokkal érte el, hogy a pupilla sötétebbnek látszódjon, mint a környezete), sőt élettel töltse meg.

Szoboralakjait igyekezett a maximális feszültség közben, még kortársairól készült mellszobrai is mintha egy intim, szinte akaratlanul elkapott pillanatban öntődtek volna márványba. Mindig szem előtt tartotta azt is, hogy művei a lehető legnagyobb drámai hatást gyakorolják a befogadókra. Szobrait például igyekezett úgy elhelyezni, hogy az általa megálmodott szögből tekintsék meg őket a nézők, a parittyakövet minden erejével elhajítani készülő Dávidot például úgy, ahogy Góliát látta volna élete utolsó másodpercében.

Az utókor talán kicsit túlságosan is hatásvadásznak találta műveit, és ugyan az itáliai barokk stílusra elképesztő befolyással volt alkotásai és rengeteg tanítványa, követője révén, ritkán emlegették a legnagyobbak között. Azokból a százezrekből, akik akár órákat is várakoznak az általa megálmodott téren a Szent Péter-bazilika előtt, hogy aztán bejutva megcsodálják a gigantikus székesegyház nagyrészt az ő keze nyomát viselő belső terét, sokan talán különösebb figyelem nélkül siklanak át a neve felett az útikönyvben, amelynek szinte minden oldalán szerepel.

Talán magáról is készítenie kellett volna egy szobrot, amely fegyelmezett munka helyett a művész vívódásának pillanatait ábrázolta volna a tőle megszokott tökéletességgel.

Illusztráció: Manuel Cohen

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.