Leonardo da Vinci nemcsak azért volt zseniális, mert évszázadokkal előre gondolkozott, és olyan szerkezeteket épített, amelyek később – kicsit máshogy ugyan, de – el is készültek, és működnek, hanem azért is, mert olyan rajzokat és festményeket készített, amelyek még mindig lenyűgözik a modern szemlélőt. Brit kutatók most úgy gondolják, hogy megfejthették a rajzok titkát: da Vinci valószínűleg kancsal volt, ezért máshogy érzékelte a teret, mint egy egészséges látással rendelkező ember, és máshogy is kellett azt megfigyelnie, majd két dimenzióra fordítania.
VISZONYLAG SOK A KANCSAL MŰVÉSZ
A JAMA Ophthalmology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint da Vinci ábrázolásainak titka abban rejlik, hogy nem látott rendesen: a kancsalsága miatt a két szeme képtelen volt összedolgozni, és integrált képet létrehozni, ezért teljesen más módszerrel figyelte meg a háromdimenziós alakzatokat, és máshogy is vetette őket papírra. A kancsalság, más néven szemtengelyferdülés egy többnyire gyerekkorban kezdődő szembetegség, amire jellemző, hogy a két szem nem tud ugyanoda nézni, ezért nem jön létre kétszemes látás. A gyerekek agya ezt úgy korrigálja, hogy a gyengébb szemből érkező jeleket kiszűri, de így meg a térlátás szűnik meg, vagy gyengül jelentősen. Ha a londoni City University kutatói jól számoltak, és kutatásuk helyes,
A kancsalság, bármilyen meglepő is, sokkal gyakoribb betegség a képzőművészettel dolgozók között, mint a nagy társadalomban. Ez azért lehet, mert a rendellenességnek van egy nem várt előnye azok számára, akik rajzolnak, festenek, esetleg szobrokat készítenek: mivel a két szem képtelen összedolgozni, a térlátás limitálódik, vagyis más eszközökre van szüksége a művésznek ahhoz, hogy a művében érzékeltetni tudja a teret: perspektívára és árnyékolásra. Ezek az emberek gyakorlatilag máshogy érzékelik a teret maguk körül, mint az egészséges látással rendelkezők. Ezért lehet az, hogy da Vinci is annyira profi volt mind a rajzolásban, mind a festészetben.
SZOBROKAT, FESTMÉNYEKET ÉS ÖNARCKÉPEKET ANALIZÁLTAK
A brit kutatók úgy jöttek minderre rá, hogy megvizsgálták azokat a műveket, amelyek elméletileg a reneszánsz egyik legnagyobb művészéről készültek – ezzel csak az a baj, hogy bizonyíték nincs arról, hogy valóban hitelesek lennének. A vizsgált festmények, szobrok és rajzok a művész fiatalkorától öregkoráig ábrázolják őt, kezdve Andrea del Verrocchio művétől, amikor még az ő tanítványa volt, egészen a saját önarcképéig, amelyet állítólag 63 éves önmagáról rajzolt. A kutatók megnézték, hogy a pupillák, az íriszek és a szemhéjak bizonyos pontjai milyen szögben állnak egymáshoz képest –
Kiderült, hogy a híres polihisztor valószínűleg fókuszálás közben 0 fokra javította a látását (ilyenkor normálisan látott), viszont amikor nem koncentrált valamire éppen, -10,3°-os szemtengelyferdülést mutatott, ami azt jelenti, hogy exotropiában szenvedett, vagyis kifelé kancsalított.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy Leonardo teljesen biztosan kancsal lett volna – a kutatók ugyanis nem figyelték meg a szobrászok és festők egyéb műveit, amelyek árulkodhattak volna arról, hogy mindenkit ilyen szemállásban festettek-e, vagy valóban da Vincinek volt csak szemproblémája. Az sem biztos, hogy ezek a művek mind da Vinciről készültek, hiszen még a híres önarcképéről sem tudjuk biztosra mondani, hogy valóban ő lehet.
