Mint Szicília királyára – aki uralkodásának javát a földközi-tengeri szigeten töltötte –, II. Frigyes német-római császárra (1220–1250) nagy hatást gyakoroltak a szicíliai iszlám szokások, tradíciók, köztük a solymászat. Frigyes 21 éven át ápolt diplomáciai kapcsolatokat al-Kámil egyiptomi szultánnal, akivel tapasztalatokat cseréltek a solymászatról és egzotikus állatokat küldtek egymásnak.
A szultán 1223-ban egy a sarkvidéki területeken honos, ritka északi sólymot küldött a császárnak, aki e gesztust jegesmedvével és fehér pávával viszonozta. Ezután küldte al-Kámil Frigyesnek a kakadut.
A császár nem pusztán vadászatra használt madarakat, de mindent meg is akart tudni róluk, erről tanúskodik az általa vagy neki latin nyelven, 1241 és 1244 között írt De Arte Venandi cum Avibus (A madarászó vadászat művészetéről) című könyv.
Két és fél évszázaddal korábban
A sárgabóbitás vagy talán aranyosarcú kakaduról négy ábrázolás is szerepel a 900 lapszéli rajz között, melyek Frigyes sólymainak, solymászainak mindennapjait és az általa látott, gyűjtött, illetve tanulmányozott madárfajokat rögzítik.
Bár Frigyes kakadujának pontos faját vagy alfaját nem tudjuk egyértelműen meghatározni, joggal feltételezzük a madár pupillájának mind a négy rajzon megfigyelhető vöröses pigmentfoltjai alapján, hogy nőstény volt
– nyilatkozta Heather Dalton a BBC Historynak.
A kutató 2014-ben publikált tanulmányt Andrea Mantegna egyik, ausztrálázsiai kakadut ábrázoló, 1496-os oltárképéről, amelyről mostanáig úgy tartották, a legkorábbi kakaduról készített kép Európában. A De Arte kakadujait vagy az 1240-es évek elején maga Frigyes, esetleg az írnoka rajzolta le, vagy az 1250-es évek elején a császár apuliai kastélyaiban fennmaradt vázlatok alapján vetették papírra, miután az eredeti kézirat Parma ostrománál elveszett. A Frigyes-féle kakaduk 250 évvel előzik meg Mantegna oltárképét.
Összetett kapcsolatok
Abban a időben, amikor al-Kámil továbbajándékozta a madarat, annak természetes élőhelye az úgynevezett Wallace-vonal faunahatártól keletre esett (a képzeletbeli vonaltól nyugatra inkább ázsiai, keletre ausztrál fajok fordulnak elő).
Az is elképzelhető, hogy délkelet-ázsiai kereskedők szerezték be az Indonéz-szigetek és a Torres-szoros környékéről, ahonnan jávai viszonteladókhoz került, itt hozzácsapták az Indiai szubkontinensről származó pamut- és selyemárukhoz, majd az Indiai-óceánon át az Arab-félszigetre vitték.
Bárhogy is érkezett azonban Európába, e tény rávilágít arra, milyen összetettek voltak azok a kereskedelmi kapcsolatok, melyek összekötötték a korábban távol eső perifériákként elkönyvelt vidékeket. Bár a délkelet-ázsiai történelemről szóló krónikák gyakran kihangsúlyozzák az Indiából, Kínából, Közel-Keletről érkezők kulcsszerepét a tengeri kapcsolatokban, a madárrajzok olyan világot tárnak elénk, melyben az itteni bennszülött kereskedők hajóztak el rendszeresen Észak-Ausztráliáig, s mindenféle árut adtak-vettek, így kakadukat is.
Illusztráció: sárgabóbitás kakadu – LEEMAGE
