Az akkor már 72. életévét taposó, a korban matuzsálemnek számító Szulejmán szultán 1566-ban személyesen vezette több mint 100 ezer főt számláló hadát Magyarország ellen. Egyrészt hajlott kora miatt „hazafelé” kellett igazolnia, hogy még mindig hatékony, erős uralkodó. Másrészt nem álltak jól az oszmánok itteni dolgai, amin a két legerősebb déli végvár, Gyula és Sziget elfoglalásával gondolt orvosolni.
Egy kisebb egység Gyula felé kanyarodott, a fősereg augusztus elején megkezdte Szigetvár ostromát. Nemcsak azért, mert ezzel szélesíthette a hódoltság területét, utat nyithatott a Balatonig, Nagykanizsáig, hanem mert a vár kapitánya is igencsak sok problémát okozott. Zrínyi Miklós Nándorfehérvárig vezetett portyái veszélyeztették a török fő utánpótlási vonalát, a Dunát.
Magukra hagyták őket
Odabent Zrínyi, a kor egyik legkiválóbb keresztény hadvezére körülbelül 2500 vitéz élén várta az ostromot. Tudta, hogy sorsa a biztos halál, segítségre nem számíthat, mégis személyesen irányította a védelmet, holott minden további nélkül távol maradhatott volna. Nyilvánvalóan olyan emberi érzések vezették, mint a büszkeség, becsület, hazaszeretet.
Zrínyinek nem voltak illúziói, tudta, hogy a Habsburgok célja Bécs védelme, nem sietnek magyar végvárak megsegítésére. Most is így történt, mintegy 60 ezer fős sereg állt tétlenül a császárváros mellett, Sziget ostromakor a további toborzást is leállították. A részletekről korábban Baltavári Tamás történésszel beszélgettünk:
Kegyetlen üzenetváltások
Több mint egy hónapig tartott az ostrom, a védők nem gondoltak megadásra. Kötelesség, katonaszellem, keresztes küldetés persze mindenkiben ott dolgozott, de volt gyakorlatiasabb érv is a kitartás mellett. Zrínyi ugye sok gondot okozott a töröknek, és miután hetekkel az ostrom előtt szétverte a szultáni had egy kontingensét, Szulejmán és Szokollu Mehmed nagyvezír zsebében is kinyílt a bicska.
Egy idő után már nem is volt kétséges, aki itt megadja magát, azt a török ízekre tépi. Történt ugyanis, hogy az ellenség környékbeli magyar jobbágyokkal hordatta az ostromsáncot, lőjék csak őket odafentről. Zrínyi ezzel szembesülve 300 török foglyot hozatott a várfalakra és elrendelte: a szultáni had katonáinak szeme láttára vágják el a torkukat. Válaszként az oszmánok 300 magyart húztak karóba a várral szemben.
Később a magyarok vörös posztót lógattak a falakra, a jelképek nyelvén ingerelték az ellenséget: gyertek csak, nem adjuk fel! Düh, harag, bosszúvágy, vak hit – megadásról szó sem lehetett. Már csak azért sem, mert számos alkalommal megtörtént korábban, hogy a katonák szabad elvonulás fejében fegyvertelenül elhagyták a várat, és vagy ott helyben mészárolták le őket, vagy kissé távolabb ütöttek rajtuk török martalóc csapatok.
A halálba rohantak
Ahogy teltek-múltak a napok, a török ostromágyúk rommá lőtték az erődöt, a falak nagy része összeomlott, az épületek lerombolva, a tüzet már nem lehetett megfékezni. Szeptember 7-ére a védők helyzete tarthatatlanná vált: ha maradnak, tűzvihar emészti őket elevenen, vagy a füst végez velük. Zrínyi Miklós meghozta utolsó döntését: harc közben fognak meghalni, magukkal visznek még annyi törököt, amennyit tudnak.
Zrínyi Miklós felsorakoztatta maradék katonáit – talán kétszázan lehettek –, utolsó két ágyúját kartácsra töltette és megnyittatta a vár kapuit. A törökök diadalittasan rohantak át a hídon, sűrű sort vágott köztük az ágyútűz. Majd vállvetve rohantak a magyar és horvát vitézek: ordítva, kaszabolva vetették magukat az ellenségre, füst, vér, sikolyok töltöttek be mindent.
Zrínyi Miklós zsebeit arannyal és ékszerrel tömte meg, nemesi büszkeség: aki őt megöli, az megérdemli, hogy gazdag ember legyen. Több lövés érte, a kapitány a földre bukott, elfogták és a fővezír sátrához vitték. Nem tudjuk, hogy élt-e még, amikor fejét levágták. A Történelmi Animációs Egyesület 1566., Szigetvár ostroma című animációs filmje történetileg a lehető leghitelesebben adja vissza az eseményeket (a kirohanás 21:20-nál kezdődik):
Utolsó meglepetés
A török katonák berontottak a várba, túlélők után kutattak a lángoló romok között. Egyszer csak óriási robbanás hasított a levegőbe: felrobbant a lőportorony, háromezer törököt tépett darabokra. Nagy valószínűséggel nem baleset volt, hanem Zrínyi végső bosszúja. Feltehetően valaki bent maradt, és a megfelelő pillanatban meggyújtotta az előre elkészített kanócot.
Szigetvár 2500, fele-fele arányban magyar és horvát nemzetiségű, kis részt szerb védőjéből néhány tucat túlélte az ostromot, az ő beszámolóikból ismerjük az utolsó órák, percek történéseit. Hatalmas veszteség érte a törököket is, több mint 20 ezer halottjukat kellett eltemetniük, és Szulejmán sem ünnepelhetett: szeptember 7-én hajnalban meghalt.
Illusztráció: Johann Peter Krafft: Zrínyi kirohanása Szigetvárból/Wikipedia
