Zrínyi és maroknyi csapatának hőstette történelmünk közismert epizódjai közé tartozik, és már-már egyedülálló módon azt is elmondhatjuk, megítélésében nincs vita megosztott társadalmunkon belül. Az események szigorúan vett krónikáját már mi is sokszor, sok módon megírtuk, ezért most, a 450. évfordulón inkább néhány kevésbé ismert, mégis érdekes részletet emelünk ki.
Baltavári Tamás történésszel, a Szigetvár című animációs filmet készítő Történelmi Animációs Egyesület elnökével beszélgettünk.
Miért pont Szigetvár?
Kezdjük azzal, miért épp a mai szemmel jelentéktelennek tűnő Szigetvár vált a szultáni had, az Oszmán Birodalom roppant katonai erejének célpontjává? Egyrészt, Sziget akkoriban egy fontos területen fekvő, jól megerősített vár volt, másrészt viszont a török támadás eredeti célja feltehetően nem is ez volt.
Isztambulban a hadjáratok szüneteiben azon ment a tanácskozás, hova indítsák következő évben a sereget, a döntésnek legkésőbb tél végéig kellett megszületnie. Hacsak az aktuális politikai és/vagy hadi helyzet nem írt felül mindent, a különböző érdekcsoportok, “lobbisták” csikarták ki a végszót.
Mert minden azon múlt, milyen sebességgel tudnak haladni, a kedvezőtlen időjárás hetekig tartó kerülőket, veszteglést okozhatott. A haditerv tehát nagyon rugalmas volt, adott helyzethez alkalmazkodva kellett eldönteni, hogy mire van még elegendő idő.
Nyilván egy nyár végén az Alföldre délről kiérkező sereg már nem indulhatott neki például Bécs ostromának, hiszen legkésőbb október 26-án, Kászim napján haza kellett indulni. Ettől kezdve ugyanis a következő tavaszig bármelyik török közkatona törvényesen megtagadhatta a parancsot és elindulhatott otthonába – magyarázza Baltavári Tamás.
Védték a köldökzsinórt
Abban az évben egész jól haladtak, ám Nándorfehérvárnál hatalmas esőzések támadtak, a díván feltehetően nem merte megkockáztatni, hogy tovább mennek – már ha ez volt a cél -, hanem életbe lépett a “B-terv”, és Szigetvár felé fordultak, hogy akkor inkább a hódoltság területét bővítsék.
Ez általában a hadjáratok mellékszála volt, de nagyon fontos mellékszála. Nándorfehérvár és a Duna ugye biztosította az utat Buda és a nyugat felé, ám ez a “köldökzsinór” nagyon sérülékeny volt.
Buda biztosítására vívták meg korábban az oszmán csapatok Esztergomot, Hatvant, Vácot például, és a tiszai út védelmében kellett nekik többek között Szolnok, Eger, Szeged. Szigetvár elfoglalásának is egyetlen célja volt: a felvonulási út biztosítása. És ebből a szempontból Sziget Kanizsa mellett gyakorlatilag a Dunántúl legfontosabb végvára volt.
Mit keresett ott Szulejmán?
Érdekes az is, hogy a szultán előrehaladott kora, rossz egészségi állapota ellenére miért érezte úgy, az 1566-os hadjáratot is személyesen kell vezetnie? Mert az ellenkezője valószínűleg fel sem merült benne – egész életét hadban töltötte, miért maradt volna épp akkor otthon? Valami olyasmi ez, mint a nagyon idős autóvezetők: nem ismerik be, hogy képességeik már nem a régiek, beülnek a volán mögé, és sokszor meg is van belőle a baj. Szulejmán ennél belátóbb volt, a gyakorlati teendőket Szokollu Mehmed nagyvezírre és alvezéreire bízta.
A másik oldalon pedig Zrínyi Miklóst találjuk, a dúsgazdag, komoly befolyással rendelkező magyar főurat, a keresztény világ egyik legkiválóbb hadvezérét, aki a több mint százezer fős oszmán sereggel 2500 vitéz élén vállalta a harcot. Inkább mondjuk úgy: a biztos halált.
Zrínyi lazán visszamondhatta volna
Sziget kapitányaként a vár védelmének megszervezése nyilván az ő feladata és kötelessége volt, de semmi nem írta elő a személyes részvételt. Sőt! A teljes felelősséget törvényesen háríthatta volna el azzal érvvel, hogy nem biztosították számára a védelemhez szükséges feltételeket. És még nem is túlzott volna, ez volt a realitás. Hivatkozhatott volna betegségre is, de még akkor sem történt volna semmi, ha kiüríti Szigetvárt és otthagyja a töröknek.
Néhány császári tiszt feje ugyan a porba hullt ilyen cselekedet miatt, de Zrínyi felett magyar nemesként csak az országgyűlés ítélkezhetett, ott pedig nem lett volna félnivalója.
Miért nem volt több védő?
Ezzel eljutottunk egy újabb ponthoz: miért csak 2500 vitézt gyűjtöttek a várba több mint százezer török ellen? Nagyon röviden: mert többet felesleges lett volna. A Szigethez hasonló erődök feladata már csak méretükből adódóan is nem az ellenség megállítása volt, mint Nándorfehérváré vagy Budáé. Sokkal több katona számára az utánpótlást is bajos lett volna biztosítani, de a cél tényleg nem az volt, hogy telepakolják emberekkel a várat, aztán nézzék, ki lesz a jobb.
Az osztrákok viszont nem nagyon igyekeztek a magyar végvárak védelmére sietni, hiába volt a Habsburgok fején a magyar korona is. Nem jött felmentő sereg 1566-ban Sziget alá sem, ahogy Zrínyi feltehetően előre számított is rá: egyedül kellett helyt állni – utal vissza a várkapitány elszántságára és a védők kilátástalan helyzetére a történész.
Miért nem segített a király?
Pedig amíg a császárvárosban nem tudták, merre fordul Szulejmán Nándorfehérvárról, gőzerővel folyt a császári hadak szervezése. Ötven-hatvanezer katona gyűlt össze a Csallóközben, ám amint a török had a Dráva mentén Szigetvárnak vette az irányt, Miksa és tanácsosai letörölték homlokukról a verejtéket: ezt megúszták!
Miért? Mert ekkora haderő mozgatása óriási pénzeket emésztett volna fel, ami osztrák szempontból kidobott pénz volt, amíg a harcok távoli magyar területeken folytak. Miksa magyar és cseh királytól, német-római császártól pedig nyilván senki nem kérte számon, hogy koronázási esküjében mintha említette volna a Szent Korona országainak védelmét…
Mi van, ha segítenek?
Márpedig nagyon sokat tehettek volna. Ha csak megindulnak például Buda felé, Szulejmán és vezérei máris megzavarodnak, esetleg ki is mozdulnak az ostromból. Vagy mehettek volna egyenesen Szigetnek. Nem a teljes fősereg, a Dunántúl úttalan útjain ilyen létszám egyszerre képtelen lett volna végigverekedni magát, de 15 ezer katona például egy hét alatt ott lehetett volna. Aztán még egyszer és még egyszer 15-20 ezer, sorolja Baltavári Tamás.
De már 15 ezer vitéz megjelenése is alapvetően változtathatta volna meg az ostrom kimenetelét. Még többen pedig életveszélyes helyzetbe kényszeríthették volna a törököt, ha az nem hagy fel a vár vívásával.
Magyarok, horvátok, szerbek
A történelem viszont sajnos nem ismeri a “mi lett volna ha…” kezdetű kérdést, ezért hagyjuk is. Ám azt mindenképpen fontos volt szemléltetni, általában mit várhattunk el az osztrákoktól a török ellen. A Habsburgok mögött Amerika aranya állt, amikor kellett, olyan haderőt tudtak kiállítani, amire Magyarország önerőből képtelen lett volna még egységben, erős kéz vezetése alatt is. De az osztrákok sokszor úgy voltak vele, ha nem muszáj, minek költsenek…
Azért elfogultak se legyünk. A Habsburgok akkoriban kőkemény harcot vívtak a törökkel a Földközi-tengeren, küzdöttek a protestantizmus és Franciaország nagyhatalmi törekvései ellen, és ismét csak az oszmánokkal magyar területen. Volt hát gondjuk elég, fel kellett állítani a fontossági sorrendet.
Zrínyi tehát annak tudatában zárta magára Szigetvár kapuját 2500 katonájával, hogy segítségre nincs remény. A vitézek közül sokat ismerünk név szerint is, ebből tudjuk, hogy a védők többségét horvátok és magyarok alkották szinte egyenlő arányba, a katonák egy kisebbik része pedig szerb nemzetiségű volt. Hősi haláluk igazi “kelet-európai” véráldozat volt a Magyar Királyság déli végein.
Őrült vérontás
Végezetül nem lehet kihagyni, hogyan rekonstruálhatók az ostrom utolsó percei, ami a Történelmi Animációs Egyesület hivatalosan péntektől elérhető filmjében is hangsúlyos szerepet kap. 1566. szeptember 7-ét írunk.
A falak, épületek nagy része lerombolva, a várban tűzvihar tombol, látni semmit nem lehet, levegőt venni is alig a füsttől. Ha nem hagyják el a várat, ez végzett volna mindenkivel. A csaknem 60 esztendős Zrínyi kartácsra tölteti a megmaradt ágyúkat, és kinyittatja a kaput. A török rohan át a hídon, az első hullámot darabokra tépi a kartácstűz.
Lőnek mindkét oldalról, a füsttől még az egymás mellett állók is alig látják egymást, csípi a szemet, vágja a tüdőt.
A hídon folyik a kézitusa, ordítás, vér, lövések, a tűz tombolása mindent elborít. Zrínyi több golyótól a földre bukik, azonnal elfogják és a fővezér sátrához viszik. Nem tudjuk, élt-e még ekkor. Fejét veszik, amit Bécsbe küldenek. Kétszáz magyar halt meg akkor és ott.
Az ellenség végre beront a várba, túlélők után kutat, amikor óriási robbanás rázza meg a levegőt, háromezer törököt tép darabokra: felrobbant a lőportorony, és nem baleset volt, az biztos. A történész két lehetőséget említ: az egyik, hogy a kirohanás előtt meggyújtottak egy hosszú kanócot, ezzel “időzítettek”. De Baltavári Tamás szerint valószínűbb, hogy valaki a bentiek közül robbantott, életét ő is feláldozva az utolsó csapásért.
A 2500 magyar, horvát és szerb vitézből néhány tucat élte túl az ostromot, tőlük ismerjük az ott történtek részleteit. A török is brutális veszteséget szenvedett: több mint 20 ezer katonája maradt a csatatéren – Zrínyi és vitézei nagyon drágán adták az életüket, ha úgy tetszik, tíz törököt küldtek a pokolba minden egyes magyarért…
A protokoll sajnos nem engedi, hogy a hivatalos közzététel, azaz szeptember 9. előtt a Történelmi Animációs Egyesület filmjét is bemutassuk. De pótoljuk, amint lehet.
