Tudomány

Így teszi tönkre a mobilozás a szemünket

Az, hogy a kék fény roncsolja a retinát, régóta ismert tény. Azt azonban, hogy pontosan miként károsítja a fény a helyi sejteket, sokáig nem tudták a kutatók.

A Toledói Egyetem munkatársainak új elemzése most felfedte, hogy mi is áll a jelenség hátterében – számol be az IFLScience.

Folyamatosan kék fénynek vagyunk kitéve, és a szem szaruhártyája és lencséje nem képes blokkolni vagy visszatükrözni azt

– mondta Ajith Karunarathne, az új tanulmány vezető szerzője. A szakértő hozzátette, az nem volt kérdés, hogy a kék fény veszélyes a retinára, kutatásuk ezért arra mutat rá, hogy miként károsítja az efféle fény a szemet.

A makula-degeneráció egy betegségcsoport, amely a sárgafoltot érinti. Az itt található, fényre érzékeny sejtek pusztulása komoly látásproblémákat eredményezhet. A makula-degenerációra jelenleg nincs gyógymód, igaz, megfelelő kezeléssel le lehet lassítani a betegséget.

Bár a makula-degeneráció általában idős korban jelentkezik, a kék fény nagyban hozzájárulhat a rendellenesség kialakulásához.

Kép: Thinkstock

A retinában található egyik A-vitamin-típus az úgynevezett retinal, amely segíti a helyi sejtek fényérzékelését, illetve a vizuális információk továbbadását az agyhoz. A retinal úgy reagál a fényre, hogy formát vált. Bár a legtöbb esetben az átalakulás visszafordítható, a kék fény tartós átalakulást eredményez.

A kék fény miatt a retinal eltorzítja a sejthártyában található egyik molekulát. Ezután megnövekedik a sejtben a kalcium szintje, ez pedig a sejt eldeformálódásához vezet. Végül ez váltja ki a sejt pusztulását.

A fotoreceptor sejtek nem regenerálódnak a szemben. Ha egyszer elhaltak, örökre elhaltak

– nyilatkozta Karunarathne.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a retinal kék fény hatására képes bármilyen sejtet elpusztítani, kezdve a rákos sejtektől egészen az idegsejtekig. Más hullámhosszra ugyanakkor nem volt érzékeny az anyag.

A csapat azt is kiderítette, hogy a szervezetnek van módszere az efféle sejthalál megállítására: az alfa-tokoferol E-vitamin-típus. Fontos azonban kiemelni, hogy idővel a sejtek képtelenné válnak arra, hogy hatékonyan felvegyék az anyagot.

A kutatók szerint a probléma nem magával a kék fénnyel van, hiszen a napfényben is megtalálható ez a hullámhossz. A gond az, hogy napjainkban rengeteg időt töltünk telefonok, tabletek és monitorok előtt. Szerencsére ma már egyre több telefonban találni fényszűrőt.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik