Tudomány

Rejtélyes égitestet találtak a Naprendszeren kívül

Szakértők egy csoportja egy magányos, 20 fényévre található bolygó nagyságú objektumot elemezve felfedezte, hogy az égitest igen erős mágneses mezővel rendelkezik.

Az új kutatás szerint az objektum mágneses mezeje 200-szor erősebb, mint a Jupiteré – írja a Space.com. Utóbbi bolygó mágneses tere pedig 16-54-szer erősebb a földinél.

A szakértők egyelőre nem tudják, hogy a SIMP J01365663+0933473 jelű égitest hogyan tarthat fenn egy ilyen jelentős mágneses mezőt, illetve ilyen látványos sarki fényeket.

Ez a különös objektum azért érdekes, mert a mágneses dinamómechanizmusainak tanulmányozása új betekintést engedhet arra, hogy ugyanezen mechanizmusok miként működhetnek az extraszoláris bolygókon – azaz a Naprendszerünkön túli bolygókon

– nyilatkozta Melodie Kao, az Arizonai Állami Egyetem asztrofizikusa és az új tanulmány vezető szerzője. A szakértő hozzátette, elképzelhető, hogy hasonló mágneses folyamatok gázóriásokon és Föld-szerű égitesteken is megfigyelhetőek.

Az égitestet még 2016-ban fedezték fel, azóta pedig számos furcsaságot találtak az objektumnál. A SIMP J01365663+0933473 feltételezhetően egy úgynevezett barna törpe. Az efféle objektumok hatalmasak, de nem elég nagyok ahhoz, hogy beinduljon bennük a hidrogén fúziója, és így nem alakulhatnak csillaggá. A kutatók szerint nagyjából 13 jupitertömegnél lehet az a határ, mely felett barna törpéről, és nem bolygóról beszélhetünk.

Eredetileg a szakértők azt hitték, hogy a SIMP J01365663+0933473 egy óriási, öreg barna törpe. A későbbi megfigyelések azonban rávilágítottak, hogy az égitest viszonylag fiatal, csupán 200 millió éves, tömege pedig 12,7-szerese a Jupiterének. A vizsgálatok azt is felfedték, hogy az objektum nem kering semmilyen csillag körül.

Kao szerint a SIMP J01365663+0933473 épp a bolygó és a barna törpe közti határon fekszik.

Az új eredmények további érdekessége, hogy rádiós megfigyelésekkel sikerült tanulmányozni az objektum sarki fényeit. Ez azt jelenti, hogy a rádiótávcsövek képesek lehetnek azonosítani az exobolygókat a sarki fényeik segítségével.

Kiemelt kép: Chuck Carter; NRAO/AUI/NSF/Caltech

Ajánlott videó

Olvasói sztorik