Tudomány bbc history

A Sátán ellopta az alvók péniszét

BBC History
BBC History

2018. 08. 07. 20:38

A 16. században élt eleink tudták, mennyire fontos a megfelelő minőségű alvás, ám ez az állapot nem volt kockázatoktól mentes: halálhoz közeli állapotnak tartották, amikor a Sátán mindenféle csúfságot megejthet az emberen.  A BBC History cikkéből – amelyet itt rövidítve közlünk – kiderül, hogyan küzdöttek az álmatlanság ellen őseink a modern kor hajnalán.
Korábban a témában:

Mindannyiunknak rögeszméje az alvás – főként annak hiánya. Mai világunkban a hosszú munkaidő, a stressz és a retinánkat szinte állandóan erős fénnyel bombázó képernyők bámulása a Szent Grál kutatásához hasonlatossá tette a pihentető éjszakai alvásért folytatott küzdelmet. De mit tettek elődeink? Ők hogyan harcoltak a kialvatlanság szörnyetege ellen?

Egyik fő fegyverük az volt, hogy kijelöltek egy csak alvásra fenntartott idősávot – és ehhez minden éjszaka tartották magukat. Hittek abban, hogy az alvás idejének rögzítése az egyik alapvető feltétele az egészséges testnek, elmének és léleknek. John Wesley, a metodista mozgalom 1703-ban született alapítója is 17. századi elődeinek figyelmeztetését visszhangozta, amikor követőinek azt tanácsolta:

„tegyetek le mindent reggelig… tartsátok meg az órát, vagy vége mindennek!”

Salamon lustája

Annyira fontosnak tartotta a korabeli gondolkodás a rendszeres, pihentető alvást, hogy ezt – a levegő, a táplálkozás, a kiválasztás, a testmozgás és az elme „átmozgatása” mellett – is a négy testnedv (vér, nyálka, fekete epe, sárga epe) egyensúlyának fenntartását biztosító, hat alapvető dolog közé sorolták. Márpedig az akkoriban elfogadottnak számító úgynevezett humorálpatológiás orvoslás szerint a testnedvek egyensúlya tette lehetővé a testi és lelki egészség fennmaradását.

Az alvásidő pontos betartása a külvilág felé is jelzést küldött az illető lelki egészségéről és társadalmi helyzetéről.

Az összevissza alvók és a sokáig az ágyban lustálkodók számíthattak az általános megvetésre és a gúnyos megjegyzésekre.

II. Károly angol király feleségének, Braganzai Katalinnak a szolgálólánya, a 15 éves Elizabeth Livingston például magát nevezte a Példabeszédek könyvére utalva  „Salamon lustájának”, miután meggyónta, hogy délig ágyban maradt. Elizabethet egyértelműen aggasztotta, hogy „lustaságos szokásai” károsan befolyásolhatják testi és lelki egészségét.

Jó gyomor, jó alvás

A kávé és tea alvást befolyásoló tulajdonságaival szinte azóta tisztában vagyunk, hogy fogyasztjuk őket. Az autodidakta francia gyógyszerész, Philippe Sylvestre Dufour már a 17. században kijelentette, hogy a tea és a kávé kerülendő lefekvés előtt, és csak azoknak hasznosak, akik

„okulásra használnák az éjszaka óráit”.

Újkori őseink arról is meg voltak győződve, hogy a megfelelő ételek és italok annak okozása mellett akár gyógyíthatják is a kialvatlanságot. A salátalevest altató hatásáért tartották nagy becsben, és lefekvés előtt gyakran a possetnek nevezett, tejes, alkoholos, a forralt borhoz hasonlóan elkészített és fűszerezett meleg italt kortyolgatták, amiről úgy tartották, hogy „tejes fedőt” képezve erősíti a gyomrot.

A kora újkori orvoslás erős kapcsolatot tételezett fel az egészséges alvás és az egészséges emésztés között. A humanista tudós és jogász, Thomas Elyot 1534-es, Az egészség kastélya művében kifejtette:

„Az emésztés jobbá tevődik, avagy tökélyre fejlesztődik az alvás által, a test kikeredik, az elme lecsendesül és kitisztul, a folyadékok megnyugodtatnak.”

A megfelelő testhelyzet alvás közbeni felvétele is elsősorban az emésztés megkönnyítését szolgálta. Az embereknek azt tanácsolták, hogy „alaposan felpolcolva” aludjanak, mert így

az ételnek tulajdonképpen csúszdát képezhettek, amelyen eljuthatott a gyomorba, megakadályozva azt, hogy esetleg a rossz irányba induljon el.

Arra is biztatták őket, hogy időnként változtassanak testhelyzetet. Ha először a jobb oldalukra fordulva aludtak, az tovább könnyítette az étel útját a gyomorba. Ezután néhány órával a hűvösebb bal oldalra fordulva segíthették kijutni a gyomor egyik oldalán felgyülemlett gőzöket, miközben a hőmérsékletet is egyenlőbben osztották el a testük minden részén.

Őrizzük meg hidegvérünket

A mai alvásszakértők többsége szerint valahol 18,5 °C fok körül van a jó alváshoz szükséges ideális hőmérséklet. Ugyan újkori őseink nem fértek hozzá ilyen pontos adatokhoz, de azt jól tudták, hogy a túlzott meleg nem segít a jó alvásban.

Mit tettek tehát azért, hogy hűvösen és frissen tartsák hálószobáik levegőjét? Kinyitották az ajtókat és az ablakokat, hogy huzatot csináljanak, a levegőt pedig főként rózsával és majoránnával varázsolták illatosabbá. Előnyben részesítették a vászonból készült lepedőket, mert ezek hűvös és felfrissítő érzést keltettek.

A vászon további előnye volt, hogy valamennyi védelmet nyújtott az alvóknak a leghatékonyabb áloműzők, a poloska, a bolha és a légy ellen. Márpedig ezek a 18. századi ír szerző, Oliver Goldsmith szerint is akkora veszélyt jelentettek a nyugodt alvásra, amit

„még a szomorúság és a nyugtalanság is csak megközelíteni merészelhetett”.

Ha a vászonlepedők kudarcot vallottak e küldetésükben, az elkeseredett emberek számos módszert kipróbálhattak az ágykeretek megtisztítására és a matracok kifüstölésére, de egyéb, kétséges hatékonyságú praktikákat is bevethettek. Hannah Glasse, egy 1760-ban megjelent, háziszolgáknak szóló tudnivalókat összefoglaló könyvében például azt javasolta, hogy a mocsaras vidékek közelében, vagy párás levegőjű környéken élők

akasszanak ágyaik lábához tehéntrágya darabokat, így foglalva le a zavaró rovarokat.

Isteni segítség

A 16-17. század tájékán az imádkozás még a legtöbb európai esti rutinjának szerves része volt. Az elalvás előtti fohászkodásnak pedig nem is annyira a lélek megnyugtatása, hanem inkább egyenesen a megvédése volt a célja.

Le Petit Poucet - Charles Perrault (1628-1703) French writer - Thumbling  - The Giant Cut his daughters' throats without hesitation / TOM THUMB - Tom Thumb Hop-o'-My-Thumb's ogre Engraving by Gustave Dore (1832-1883) ©Bianchetti/Leemage
Charles Perrault (1628-1703)/Bianchetti/Leemage

Az újkori emberek számára az éjszaka tele volt kiszámíthatatlan veszélyekkel, miközben testük veszélyesen közel került a halál állapotához. Ahogy Thomas Browne orvos és klerikus 1643-as, Religio Medici című munkájában megfogalmazta, az alvás

„az a halál, amely által mi naponta meghalunk mondhatni… így a halálhoz hasonlóan nem merészelném bizodalmamat belé vetni imádság nélkül”.

Browne azért féltette különösen testét és lelkét az alvás idején, mert az éjszaka számított annak az időnek, amikor a Sátán hatalma a legerősebb. Ahogy az Erzsébet-kori szerző, Thomas Nashe Az éjszaka rémségei című művében megírta:

„Az éjszaka a Sátán fekete könyve, amiben Ő lejegyzi minden vétkünket.”

Az ördög és csatlósai éjszaka a legkülönfélébb borzalmakat szabadíthatták az emberekre, a lelkük hatalmába kerítésétől a rémálmokon át a fizikai sérülésekig. A Sátán – a korabeli elterjedt hiedelem szerint – még arra is képes volt éjszaka, hogy

eltulajdonítsa vagy eltorzítsa a férfiak hímvesszejét, megfosztva őket nemzőképességüktől és férfiasságuktól.

A lefekvés előtti imádság ugyan talán a legjobb módszer volt e rémségek ellen, de nem az egyetlen. Az emberek olyan amulettekkel és talizmánokkal vették körül ágyaikat, amelyeknek varázsos erőket tulajdonítottak. Ha a gyerekek védelméről volt szó, gyakran ennél egyértelműbb jelentéssel bíró eszközöket választottak: farkasfogat akasztottak a nyakukba, illetve késeket, ollókat akasztottak bölcsőik fölé.

A teljes cikk a BBC History magazin 2018. augusztusi számában olvasható.

Illusztráció: Lucifer Franz Stuck 1890-es festményén/Wikipedia

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.