Tudomány

Halottakkal szexelnek a varjak

A varjak élénk társadalmi életet élnek, kötődnek egymáshoz és felismerik a halált, utóbbi esetben pedig képesek elég messzire menni. Legalábbis emberi szempontok szerint.

A tudósok előtt régóta ismert az az elsőre mindenképpen meglepő jelenség, hogy egyes állatok kacsáktól a delfinekig alkalmanként halott társaikkal próbálnak közösülni. Most kiderült, varjak is tesznek így, rejtély, hogy miért. Ám a Washingtoni Egyetem városi varjúpopulációkat kutató munkatársai úgy vélik, rátaláltak néhány válaszra.

Nekrofília?

De legalábbis próbálkoztak. Rendkívül értelmes madarakról van szó, számos korábbi tanulmány bizonyította intelligenciájukat, problémamegoldó képességüket, azt hogy képesek akár embereket is arcukról felismerni, illetve észlelik és reagálnak is a halálra.

Elhullott társuk körül összegyűlnek, hangoskodnak, a szakértők szerint talán azért, hogy a tetem révén felismerjék a potenciálisan rájuk is leselkedő veszélyeket.

Egyesek agresszívan lépnek fel a tetemmel szemben, míg néhányan emellett valóban közösülni próbálnak vele.

Jelen kísérletben 308 párt vizsgáltak, különböző elpusztult állatokat hagytak nekik „felfedezni” környezetükben, például mókusokat, galambokat és persze varjakat.

Szexuális izgalom, agresszió, hormonok

Az eredmények alapján pedig – talán nem túl meglepő módon – a madarak gyakrabban riasztották egymást, ha saját fajtársukat látták élettelenül feküdni a földön, mint ha más állatokat.

A madarak 25 százaléka közeledett a holttesthez, egyesek érdeklődve, mások agressziót mutatva, négy százalékuk pedig megpróbált párosodni a tetemmel.

Ebből világosan látszik, hogy a viselkedési forma nem általánosan elterjedt köreikben. Magyarázat lehet a tesztoszteron párzási időszakban egekbe szökő szintje, ami lehetetlenné teszi a mérlegelést, a párzási ösztönnek rendel alá mindent. Ez magyarázhatja az agressziót is. A kutatók szerint azonban megalapozott, biztos válaszokhoz további kutatások szükségesek.

Illusztráció: FABIAN SOMMER / DPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik