Bőg, ordít, ropog: azt vélnéd, hogy ezernyi nagy ágyu
Mennydörög…
Megrendűl egyszerre; törik, szakad, omlik azonnal
Sok gyönyörű váras, falu messze vidékre: Komárom,
Melyet elért főképp az erő, szép várasa pusztúl:
Rázkódik fel-alá; jobbra-balra; potyog le falakról
A vakolás
– írta Baróti Szabó Dávid költő, aki néhány évvel az események után írta meg A komáromi főldindúlás című elbeszélő költeményét.
Fotó: Wikipedia
Ahogy a föld rengett,
a magas tornyok is mind a földre estek,
s mennyi kincses templom, dicsőséges falak
lettek semmivé ott egy pillanat alatt!
– fogalmaz egy másik költeményben egy helyi tanító, Štefan Korbely.
A károk valóban jelentősek voltak: Komárom épületeinek harmada – köztük szinte az összes templom vagy magasabb kőház – teljesen elpusztult, de sértetlenül csupán a házak egytizede vészelte át a rengéseket (a következő napokban több tucat kisebb utórengés is történt).
Az epicentrum egyébként valahol Komárom és Győr között lehetett, és károk is számos településen keletkeztek, Ácson, Bábolnán és Győrben is rongálódtak meg házak, de ekkor pecsételődött meg a máig csak romként megcsodálható zsámbéki templom sorsa is.
Komáromban 63-an haltak meg a pusztításban, sokan pedig megsebesültek, de ennek ellenére is elmondható, a földrengés az erősségéhez képest kevés áldozatot követelt. A hagyományos, vályogból és rugalmas vesszőkből épült parasztkunyhók ugyanis jól bírták a viszontagságokat, a legveszélyeztetettebb emeletes, kőből épült lakóházakból pedig ekkoriban kevés volt a környéken.
A károk pontos mértéke azért ismert, mert Mária Terézia utasítására részletes felmérés készült, a királyi biztosok összeírásai, jelentései páratlan forrásai lettek a későbbi kutatóknak, hiszen az épületek mellett a népesség társadalmi-vagyoni helyzetét is megörökítették. Komárom balszerencséje ugyanakkor ezzel nem ért véget: a következő évtizedekben több – minden bizonnyal az elsővel összefüggő – földrengés sújtotta a várost, ezek közül az 1773-as volt a legnagyobb, ekkor újabb 500 ház vált lakhatatlanná.
