A magyar őstörténet tudományosnak nem nevezhető, mégis bőséges munícióval és elmélettel rendelkező raktárában találjuk a japán-magyar rokonságot. Egyes verziók a távol-keleti országban állítólag uralkodó közfelfogást idézik, miszerint az ázsiai harcos népek elhelyezkedése térképre vetítve megfeszített íjhoz hasonló. Hegye Magyarország, az idegen nyugvó vége pedig Japán.
Nincs rokonság
A turanista verzió lándzsával említi a hasonlatot, de a lényeg ugyanaz. Az igazság pedig, hogy az egész kitaláció.
A magyar-japán nyelvi vagy »faji« rokonságelméletek hátterét se nem történeti, se nem tudományos, hanem leginkább társadalompszichológiai jelenség alkotja. Efféle hagyományos japán »közgondolkodásra« nincs bizonyíték
– mondja a 24.hu-nak Tóth Gergely japanológus, a Japán-magyar kapcsolattörténet 1869-1913 című könyv szerzője.
A mai Magyarországon ráadásul a legtöbbeknél Japán feltétel nélküli pozitív megítélés alá esik, ami tovább erősíti a szakember által csak „ezobioterikus jegyeket bőven magukon hordozó pszeudotudományos”-nak aposztrofált magyar-japán rokonságelméleteket. Ezekről bővebben, a cáfolatok részletes indoklásával együtt itt olvashat Albeker András japanológus tollából.
Van azért párhuzam
Ha viszont nagyon akarjuk, mégiscsak találunk párhuzamot a két, egymástól minden szempontból távoli nemzet között, ami aztán valódi kapcsolatokat is generált. Az Ázsia keleti szegélyén fekvő Japán a több mint kétszáz éves elzárkózás után 1868-ban nyitotta meg kikötőit a világ előtt, az addig döntően, 80 százalékban agrárgazdaságú ország szédítő ütemű iparosításba kezdett, repülőrajttal lépett a modernizáció útjára.
Eközben Európa közepén egy döntően agrárország évszázados harcok után elérte, hogy addigi elnyomója egyenrangú félként kezelje, 1867-68-ban megszületett az Osztrák-Magyar Monarchia. A magyar „birodalomfél” is a modernizáció útjára lépett, ipara elképesztő mértékben bővült.
Fotó: Petermanns Mitteilungen
Osztrák-magyar urak és japán lányok
Ennek köszönhető, hogy amikor a Monarchia diplomatái 1869-ben hajózási- és kereskedelmi szerződést kötni indultak Japánba, a hajókon Magyarország képviselői is helyet kaptak. Érdekes volt ez az első út:
Osztrák oldalról egyfajta pifke, nagyhatalmi pöffeszkedés jellemezte az expedícióhoz való hozzáállást, míg a magyarok pragmatikus oldalról közelítették meg a kérdést
– fogalmaz Tóth Gergely.
Eleve kénytelen-kelletlen vettek részt egy olyan küldetésben, aminek hasznát egyáltalán nem látták, viszont a közösügyi rendszernek köszönhetően állniuk kellett a költségek egyharmadát. De ha már menni kellett, úgy döntöttek, hogy természettudományos és néprajzi ismereteiket fogják ezzel az úttal bővíteni.
Viharos volt ez a küldetés nemcsak azért, mert 1869 októberében, a japán partok megközelítésekor tájfun csapott le a két expedíciós hadihajóra, hanem mert a küldöttség magyar és osztrák tagjai bizony jól össze is vesztek. Hivatalosan azonban sikerrel zárult, lévén 1869. október 18-án a szerződés megköttetett, emiatt fogjuk 2019-ben ünnepelni a japán-magyar kapcsolatok felvételének 150. évfordulóját.
Empirikus tapasztalatok azonban másféle sikerekre is következtetni engednek, amelyben teljes volt az összhang a magyar és az osztrák uraságok között:
Férfias érettségük tetőfokán, epedve vártak arra, hogy Japánban etnográfiai ismereteik bővítéséhez kereshessenek eleven modelleket. Számos »ideiglenes házasság« köttetett fiatal, szegény japán lányok és újdonsült nyugati »férjeik« között, amelyek egészen addig tartottak, amíg a hajók japán kikötőkben horgonyoztak
– emeli ki a japanológus.
Magyar áruk Japánban
Japánok is gyakran jártak Magyarországon. Csoportjaik a világ majd’ minden országát bejártak tapasztalatszerzés céljából, hazánkba különösen szívesen és sokszor jöttek tanulmányútra, hiszen mint írtuk modernizációnk egyszerre kezdődött. Főleg az agrárium és az erdőgazdaság érdekelte őket, tudományok terén pedig az orvoslás.
Az európaiakat természetesen lázba hozta a „szűz piac”, ahogy a falak ledőltek, kereskedők, iparosok, szerencsevadászok tömegei érkeztek a szélrózsa minden irányából a megnyíló lehetőségek kiaknázására. Hatalmas üzleteket lehetett csinálni, a magyarok lelkesedése viszont korlátozott maradt, és aki meg is próbálta, általában kudarcot vallott. Egy jelentős kivétel volt a Kuhn és Komor nevű cég, amely japán régiségeket árusított külföldieknek. Generációkon keresztül virágzott az üzlet, leszármazottaik a mai napig a felkelő nap országában élnek.
Összességében a Monarchia és Japán közti gazdasági kapcsolatok jelentéktelenek voltak 1913-ig. A Közép-Európai középbirodalom részesedése Japán akkori teljes exportjából és importjából 0.01-0.8 százalék között stagnált. Megfordult ugyan magyar bor, pezsgő, szappan, cukor, liszt, sőt gőzmotorkocsi is a szigetországban a századforduló környékén, de egyikkel sem tudtunk igazán sikereket elkönyvelni. A szakértő megjegyzi:
A Monarchia egyik sikerterméke a »japáni papírutánzat« volt, amelyet Japánba exportáltunk, hogy ott külföldi turistáknak adják el, akik azt japán szuvenírként hozták haza Európába…
Majdnem mellettünk
A diplomáciai kapcsolatokra egészen az 1904-1905-ös japán-orosz háborúig kellett várni. Japán felemelkedése, katonai és modernizációja révén a Monarchia addig alapvetően kereskedelmi célú közeledése immár politikai színt is kapott. Valójában geopolitikai indíttatásból történt mindez, a nagyhatalmi sakkjátszma ezen térfelén Oroszország volt a közös ellenség.
Fotó: Photo12/Ann Ronan Picture Library / AFP
Egy darabig közösnek tűntek az érdekek, az osztrákok minden bizonnyal rendelkeztek arra vonatkozó tervekkel, hogy Japánt katonai szövetségbe maguk, Németország és Olaszország mellé. A tervek nem valósultak meg, a japánok egyrészt már túl voltak egy orosz elleni háborún, másrészt Oroszország végül Oroszország nem szerezte meg a Boszporuszt, ezért különösebb érdekük nem származott a Monarchia táborához való csatlakozásból.
Sőt, végül az antanthatalmak oldalán lépett be a háborúba.
Két zöld hernyó
Közismert, hogy a közös külügy birodalmi érdekeket képviselt, magyar diplomácia az első világháború végéig nem létezett. Sok idegen országban szolgáló követ, diplomata ugyan magyar volt, de hazánk mint a birodalom része szerepelt a térképeken és a köztudatban. A japánok viszont érdeklődtek, az 1873-os bécsi világkiállításra érkező küldöttségük naplója már említi Magyarországot annak ellenére, hogy tagjait csak Bécsig engedte az udvar.
Eszes volt a japánok meglátása, miszerint Ausztria és Magyarország olyan, mint két zöld hernyó, amelyek, bár hasonlóan néznek ki, etnikailag olyannyira különböznek, hogy azokon egyszerre nem lehet uralkodni
– idézi Tóth Gergely.
Japán dzsúdómester Budapesten
Hazánkban 1905-ig, az orosz-japán háborúig a japánokra kissé lesajnálóan, mint bájos, gyermeki népre tekintettek. Aztán az orosz medve ledöntésének híre egyszeriben „dicsőségesre” változtatta a jelzőt, már önmagában ez elég lett volna, hogy a magyarok szimpatizáljanak japánnal.
De 1890-től beszivárgott a korabeli országimázs-építés legsikeresebb japán eleme, a „japonizmus” is, amely a szigetország művészetéből nyerte megújító erejét, és az európai kerámiaművészetektől a festészetig, grafikáig, lakberendezésig szinte minden téren hódított. Még a budapesti kávékultúra is beleszédült a japánimádat eszmemenetének bűvkörébe – persze, ebben üzleti érdekek is szerepet játszottak.
Megjelent az első tradicionális küzdősport is: 1906-ban egy japán mester érkezett Budapestre pár gyékényszőnyeggel, kicsit tanácstalanul, majd az egyetemen, a rendőrségnél és egyéb helyeken dzsúdót oktatott. A dzsúdóra már akkoriban sem csak sportként, hanem jellemfejlesztő és pedagógiai programként is tekintettek Magyarországon.
Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUM / DIAGYŰJTEMÉNY / Fortepan
