Tudomány zöldövezet

Ma van a műanyagba fulladás napja

Két évtized múltán több műanyag lesz óceánjainkban, mint hal: pusztul az élővilág, megbetegszenek tengereink, már mi is műanyagot eszünk. A Környezetvédelem Világnapján idén ez a legfőbb üzenet.

Június 5-én tartjuk a környezetvédelmi világnapot már 1972. óta, ilyenkor az emberiség a Föld védelmében tett erőfeszítéseit ünnepli. Azt, hogy talán a töredékét helyre tudjuk hozni annak, amit tönkre teszünk. Idén a műanyag hulladék vezeti a témát, nem csoda: a világ lakossága naponta 3,5 millió tonna szemetet termel, amelynek jelentős része valamilyen műanyag.

Csak a tengerekbe évi 12 millió tonna kerül belőle, súlyosan veszélyezteti az élővilágot és a táplálékláncba bekerülve már étrendünkben is megjelent

– figyelmeztet a WWF Magyarország.

Betiltják a zacskókat

Ha az ember ökológiai lábnyomát nézzük, vagyis azt, mennyi természeti erőforrást használunk jelenlegi életszínvonalunk fenntartásához, összességében 1,7 Földre lenne szükségünk. A negatív emberi hatás csökkentése érdekében a WWF szerint a legegyszerűbb lépésekkel kellene kezdenünk, már azzal is óriási eredményt érhetünk el. Az idei Környezetvédelmi Világnap alkalmából elsősorban a műanyag használatának mérséklésére szólítanak fel mindenkit.

A hetekben nyilvánosságra hozott európai uniós javaslat kivonná a forgalomból a tíz leggyakoribb egyszer használatos műanyag tárgyat, egyes műanyagok mennyiségét pedig korlátozná. A javaslat a gyártók nagyobb felelősségére is felhívja a figyelmet, és sok esetben az ő kezükbe helyezné a hulladékkezelést, de még a figyelemfelhívó kampányok szervezésének kérdését is. Komoly mérföldkő lehet, bár a gyengítésére irányuló lobbi már gőzerővel folyik, a javaslat elemei máris sok módosításon estek át.

Néhány ország hazai szabályozását tekintve már elindult a megfelelő úton, és komolyabb intézkedéseket vezetett be a műanyaghasználat csökkentése érdekében. Ilyen például az egyszer használatos műanyag zacskó betiltása: ezt már Franciaország, Olaszország és Kenya is vállalta, sőt, jelenleg ez utóbbi ország rendelkezik a legszigorúbb jogszabállyal: használatát még börtönbüntetéssel is sújthatják.

Több lesz a műanyag, mint a hal

Persze nem szükséges a szabályozást megvárnunk, sőt! Évente 12 millió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba, amelyek nagyon lassan, akár több száz év alatt bomlanak le. Ezek pedig sok esetben az ott élő állatok halálát okozzák: a tengeri teknősök például medúzának nézik a vízben lebegő műanyag zacskót, megeszik, majd megfulladnak tőle.

De a nagyobb tengeri állatok gyomrát is kitölti a műanyag, melynek következtében éhen is halhatnak. Emellett a műanyag bomlása közben kioldódó anyagok is komolyan veszélyeztetik a tengerek ökoszisztémáját.

Ne feledjük: tengereink az általunk belélegzett oxigén felét biztosítják, és a kibocsátott szén-dioxid egynegyedét elnyelik, így nem csak az ott élő fajok, de az emberek számára is rendkívül fontos szerepet töltenek be.

A kioldódott anyagok, illetve az elaprózódott műanyagdarabkák emellett a tengeri élőlények táplálékláncaiba bekerülve végül az emberi szervezetbe is visszajuthatnak. Amennyiben a helyzet nem változik, akkor becslések szerint súlyukat tekintve 2050-re több lesz a műanyag az óceánokban, mint a hal. Mi, emberek rengeteg tehetünk azért, hogy ez a helyzet megváltozzon –  nyomatékosítja a WWF Magyarország. Fogyasztási szokásainkat át kell alakítanunk: leginkább műanyagból – csomagolásból, palackból, szatyorból – kell jóval kevesebbet használnunk.

A legtöbb hulladékot az európai és észak-amerikai országok termelik: évente 8 milliárd műanyag zacskó köt ki a szemétben csak az Európai Unió tagállamaiban. Az emberiség műanyagéhsége pedig becslések szerint további 20 százalékkal fog növekedni 2021-ig.

(Kiemelt: ANDREW KASUKU / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik