Tudomány

5000 éve hajthatták végre az első agyműtétet egy állaton

5000 évvel ezelőtt emberek egy csoportja kőeszközök segítségével ütött lyukat egy szarvasmarha koponyáján. A kutatók szerint ez a legkorábbi ismert agyműtét, melyet egy állaton hajtottak végre.

Nem tudni, hogy a lékeléskor a szarvasmarha halott volt-e már – írja a Live Science. Az ugyanakkor megállapítható, hogy ha a műtétkor az állat élt is, nem sokkal később bizonyosan elpusztult, mivel a koponyáján nem azonosíthatóak a gyógyulás jelei.

A kutatók azt sem tudják, hogy mi lehetett a beavatkozás célja. Fernando Ramirez Rozzi, a Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont munkatársa és az új tanulmány vezető szerzője szerint amennyiben a koponyalékelés, azaz a trepanáció célja az állat megmentése volt,

úgy az első ismert állatgyógyászati beavatkozás.

Az sem lehetetlen, hogy a szarvasmarhát egyszerűen arra használták, hogy a koponyáján gyakorolják a lékelést.

A leletet egy 1975 és 1985 között zajló ásatás során került elő a nyugat-franciaországi Champ-Durandnál. A koponya vizsgálata felfedte, hogy a maradvány időszámítás előtt 3400-3000-ből származik.

Mikor a kutatók először vizsgálták a szinte teljesen ép leletet, úgy vélték, hogy a sérülést egy másik szarvasmarha okozta. 2012-ben azonban Ramirez Rozzi és kollégája, Alain Froment ismét tanulmányozták a különös lyukat. A szakértők hamar rájöttek, hogy a sérülést trepanáció idézte elő. Egy másik állat szarva által ejtett lyuk körül ugyanis kisebb repedések szoktak futni, az 5000 éves koponyán azonban nem találtak ilyen nyomokat.

Kép: Fernando Ramirez Rozzi

Az elektronmikroszkópos elemzés utóbb apró vágásokat fedett fel a lék körül. Hasonló metszéseket látni azokon emberi koponyákon, melyeken trepanációt hajtottak végre.

A legkorábbi ismert koponyalékeléseket az időszámítás előtti 11-10. évezredben, a mezolitikum alatt végezték. A régészek máig nem tudják, hogy pontosan mi volt a célja az efféle beavatkozásoknak. Lehetséges, hogy a trepanációt gyógyító vagy rituális céllal végezték el.

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik