Minden nagyváros történetében van egy-két építész, akik meghatározó épületekkel egy-egy korszakot szinte saját képükre formálnak. Bécsről valószínűleg a középkori belváros után mindenkinek eszébe jut egy-egy szecessziós épület – nagy valószínűséggel legalább az egyiket Otto Wagner tervezte.
Az építész az osztrák főváros szülötteként, 1841-ben látta meg a napvilágot, majd a bécsi Polytechikum, a berlini Építészeti Akadémia, végül pedig a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója volt, első épületeit az 1860-as évek közepén tervezte. Az övéhez hasonló, meghatározó életművekhez a kiemelkedő tehetségen kívül általában más is kell, különösen akkor, ha az illető – mint Wagner – radikálisan új irányzatokat igyekszik elfogadtatni az általában a konzervativizmusra hajló állami és városi vezetőkkel.
Wagner úgy oldotta meg a dolgot, hogy Az 1890-es évekig a 19. század második felének Bécsben divatos, historizáló, eklektikus stílusában dolgozott, majd 1894-ben kinevezték a Képzőművészeti Akadémia tanárává, ráadásként pedig megbízták a városi vasút- és csatornahálózat nagyszabású korszerűsítési munkáinak tervezésével is, sőt egy minisztériumi bizottságba delegálták. Wagner néhány hónappal később látta elérkezettnek az időt, hogy nagy megrökönyödést kiváltva csatlakozzon az eklektikával leszámolni kívánó bécsi szecesszióhoz.
Igaz ugyan, hogy elméletben már korábban is hangot adott az eklektikát meghaladni akaró realizmus iránti vonzódásának, de ez így is nagy ugrás volt, és megbízásainak birtokában Wagner hozzá is látott, hogy a bécsiek ízlését megváltoztassa. Állomásépületei, támfalai pont megfelelőek voltak erre a célra, hiszen közbotrányt azért nem okoztak, viszont szem előtt voltak, és tervek, elméleti viták helyett kész épületeken mutatták be az új stílust.
de Wagner megbotránkoztató pálfordulása ellenére – vagy éppen azért – jócskán kapott újabb munkákat, ezek közül több bérháza ma is kiemelt helyen szerepel a bécsi útikönyvekben.
Stílusa közben folyamatosan alakult, és hamarosan már a klasszikus szecessziót is maga mögött hagyta, a századforduló után épült, főműveinek tartott épületei már inkább a modernizmus előfutárainak számítanak, alapvetései, letisztult megoldásai kijelölték az utat a 20. század építészei számára is. Jó példa erre a Bécsi Postatakarékpénztár hatalmas, mégsem fenyegető alumínium–acél–üveg–márvány tömbje, amely már szinte minden, feleslegesnek minősített öncélú díszítést nélkülöz.
Wagner Budapesten is kapott megbízásokat, de legismertebb épülete, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga még 1869-ben kezdett épülni, ennek megfelelően Wagner későbbi elveiből alig valamit tükrözve, mór stílusban épült.
– csábító lenne azt mondani, hogy a Monarchia megsemmisülésével egy időben, egy korszak lezárultával hagyta itt a századfordulón sokat változó Bécset. Valójában azonban épületei bőven túlmutattak a császári és királyi világon, és inkább a következő évtizedek megújulása felé képeztek átmenetet.
Kiemelt fotó: Postatakarékpénztár, Bécs, Vladimir Simicek/AFP
