A második világháború utáni években az amerikai katonák által a fél világra eljuttatott nejlonharisnya az aranyhoz és a cigarettához hasonló „valutaként” működött a világban, sőt az olyan kevésbé szerencsés helyeken, mint például Magyarország, még az 1980-as években is sokat érhetett egy-egy Nyugatról vagy Jugoszláviából becsempészett darab.
Kiváltani a drága selymet
A nejlonszál története még az 1920-as évek végén kezdődött, amikor egy Wallace Hume Carothers nevű vegyész a DuPont vállalat laboratóriumában kísérletezni kezdett egy könnyen előállítható, nagy szakítószilárdságú, a körülményeknek jól ellenálló műanyagszál előállításával.
Abban reménykedtek, hogy egy ilyen anyaggal kiváltható lenne a ruházati cikkek mellett a horgászzsinórokban vagy orvosi cérnákban is nélkülözhetetlennek számító, drága, csak Távol-Keletről beszerezhető selyem, illetve az ekkoriban már létező, ám kevéssé praktikus műselyem.
A dolog nem ment egyszerűen, az 1928-as első próbálkozások után 1933-ra állították elő az első műszálat, ez azonban még nyúlékony és gyúlékony volt, újabb évek és több millió dollár kellett a Nylon néven 1937-ben szabadalmaztatott poliamid 6.6 kikísérletezéséhez.
Nyolcvan éve, 1938. február 23-án megpróbálták leváltani az állati szőrökből készült példányokat. Hiába volt azonban az 1938-as világkiállítás egyik slágere a „Carothers-selyem” néven is emlegetett nejlon, a fogkefe nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – talán nem függetlenül attól, hogy durvasága miatt vérző sebeket ejtett az óvatlan felhasználók ínyén.
A következő évben viszont elkészült az első nejlonharisnya, ami bombasikerként gyorsan elkezdte visszahozni a DuPont számára a befektetett pénzt. Carothers azonban ezt már nem érhette meg, az elhúzódó kísérletezés felőrölte fiatalkora óta depresszióval küzdő idegrendszerét, és 1937 áprilisában öngyilkos lett.
Kiemelt fotó: Jaap Arriens/NurPhoto
