Tudomány

Először növesztettek laboratóriumban teljesen érett emberi petesejteket

Kutatók egy csoportja először növesztett fejletlen emberi petesejteket teljesen érett állapotig. A sejteknek csupán 22 hétre volt szükségük az érettség eléréséig - természetes körülmények közt ehhez 5 hónapra lenne szükségük. Azt egyelőre nem tudni, hogy a létrejött petesejtek mennyire egészségesek.

Eddig laboratóriumban csupán egerektől vett petesejteket tenyésztettek a teljes érettségig, az emberi sejteket csak jóval fejletlenebb állapotig növesztették.

A New York-i Humán Reprodukciós Központ és két edinburgh-i kísérleti kórház munkatársai azonban a közelmúltban teljes érettségig tenyésztettek emberi petesejteket – számol be a Reuters.

Evelyn Telfer, a csapat tagja szerint kísérletüknek köszönhetően idővel új termékenységnövelő eljárásokat dolgozhatnak ki. A szakértők következő célja az, hogy optimalizálják a sejtfejlődést támogató körülményeket, és felmérjék, hogy mennyire egészségesek a létrejött petesejtek.

Kyle Orwig, a Pittsburghi Egyetem Magee-Womens Kutatóközpontjának biológusa a Science-nek azt mondta, a kísérlet kivételes. A szakértő nem vett részt a vizsgálat lebonyolításában.

A kutató úgy véli, az új módszerben megvan a potenciál, hogy idővel a gyakorlatban is alkalmazzák.

Már pácienseink is vannak

– tette hozzá a szakértő. Az érintett betegek kemoterápián átesett nők, a kezelés ugyanis károsíthatja a petesejteket, és akár teljes terméketlenséget is okozhat.

A klinikai használat előtt természetesen még rengeteg a tennivaló.

A szakértőknek még fel kell mérniük, hogy mennyire biztonságos a technika, illetve hogy mennyire egészségesek a módszerrel tenyésztett petesejtek.

Amennyiben sikerül növelni az eljárás megbízhatóságát, a technika nemcsak a különböző kezelésekben, de az emberi élet korai szakaszának alaposabb megértésében is segíthet.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik