Bár a tavalyelőtti amerikai elnökválasztás egyik központi témája volt, az utóbbi hónapokban valamivel kevesebbet hallani az Egyesült Államokat és Mexikót elválasztó határról, illetve az oda tervezett, az illegális határátlépőket feltartóztatni hivatott falról.
Ettől még érdekes, miként is történt, hogy ott húzódik ez a határvonal, ahol napjainkban.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az a 13 gyarmat – amely az Egyesült Államokat a függetlenségi háború kirobbanásakor megalapította – közel sem uralta Észak-Amerika felét úgy, ahogy ma látható a térképeken, sőt területük csupán egy viszonylag keskeny, keleti parti sávra terjedt ki.
A győztes háború után beindult az elképesztő gyors terjeszkedés délnek és a Csendes-óceán irányába. Ez viszonylag kevés ellenállásba ütközött, hiszen e területek nagy részén csak az őslakosok szervezetlen törzsei éltek, az ő esetleges kifogásaikat pedig kíméletlen erőszakkal verték le az amerikai betelepülők és a katonaság.
Más volt a helyzet a déli és nyugati határvidéken, itt ugyanis óriási területek tartoztak a spanyol uralom alól 1821-ben felszabadult Mexikó fennhatósága alá. A két fiatal állam között egy darabig barátságos volt a viszony, sőt a déli szomszéd még örült is a területére érkező amerikai bevándorlóknak, mivel a gyéren lakott északi tartományaiban minden munkáskézre szükség volt.
A telepeseknek ugyanis egyre kevésbé tetszett a mexikói fennhatóság, és 1836-ban ki is tört az első fegyveres konfliktus, miután Texas állam kikiáltotta függetlenségét.
Mexikó ugyan fegyverrel próbálta jobb belátásra kényszeríteni a lázadókat, de miután a Santa Anna elnök vezette hadsereg csúfos vereséget szenvedett, kénytelen volt elismerni a létrejövő texasi állam függetlenségét – bár a szerződés érvényességét később nem ismerte el, arra hivatkozva, hogy Santa Anna fogolyként írta alá a megállapodást.
Ha pénzért nem, majd erőszakkal
Az Egyesült Államok persze támogatta a texasi felkelőket, majd 1845-ben, parázs viták után az államot fel is vette tagállamainak sorába.
Ekkor még nem robbant ki a két állam közti háború, és az amerikaiak inkább egy másik bevált területszerző módszerüket próbálták bevetni: ám Herrera mexikói elnök hallani sem akart a dologról. Innentől James Polk amerikai elnök is a fegyveres megoldás mellett döntött, és amikor egy 1846. áprilisi, a határ közelében kialakult összecsapás erre megfelelő ürügyet szolgáltatott, rávette a kongresszust a hadüzenetre.
Jóllehet az amerikai haderő minden szempontból ellenfele fölé nőtt, a sivatagos, hegyvonulatokkal tagolt terepen ezt alig tudta kihasználni, a katonák pedig hullottak, igaz elsősorban nem a mexikói fegyverektől, hanem a különböző járványoktól.
Bár a két állam 1847 januárjában fegyverszünetet kötött, a háború tovább folyt, és végül csak egy merész hadmozdulattal tudták döntésre vinni a dolgot az amerikaiak: Scott tábornok az egykori konkvisztádorok útvonalát követve partra szállt Veracruzban, majd egyenesen Mexikóváros felé vette az irányt.
Új határvonal
A főváros eleste megtörte a mexikóiak harci kedvét, így születhetett meg 170 éve, 1848. február 2-án a Guadalupe Hidalgó-i béke. Az egyezmény rendezte Texas ügyét, de ezen felül további nagyjából 1,36 millió négyzetkilométert csatolt az Egyesült Államokhoz, 15 millió dollár fejében – azaz összességében Mexikó korábbi területének nagyjából 55 százalékát.
Az új határvonal nagyrészt a Rio Grande folyót követte,
- Kalifornia
- Nevada
- Utah
- Arizona
- Kansas
- Colorado
- Wyoming
- Oklahoma
- Új-Mexikó
- Texas.
A béke arról is rendelkezett, hogy az itt élő mexikóiak megkapják az amerikai állampolgárságot és megtarthatják földjeiket is, ezt azonban csak részben tartotta be az amerikai kormány, ám a lakosság 90 százaléka így is az amerikai állampolgárságot választotta.
A ma ismert határ végül 1853-ban alakult ki, amikor már egy háború nélküli vásárlás keretében Új-Mexikó és Arizona állam déli vidékét vette meg az Egyesült Államok 10 millió dollárért.
Kiemelt kép: Herika Martinez / AFP
