Tudomány

Amatőr csillagász azonosította a NASA 13 éve elveszett műholdját

Egy amatőr csillagász azonosította a NASA egyik régi műholdját, melyről úgy vélték, hogy már rég működésképtelen. A szakértők most azon dolgoznak, hogy felvegyék a kapcsolatot a szerkezettel.

Scott Tilley a kudarcos Zuma-misszió nyomait kutatta, végül azonban egy jóval korábbi műhold, az Imager for Magnetopause-to-Aurora Global Exploration (IMAGE) jeleit sikerült fognia – számol be az IFLSciencePatricia Reiff, a Rice Egyetem munkatársa a Science-nek azt mondta, jók az esélyek, hogy a műhold még mindig működőképes.

Az IMAGE-et a NASA indította el 2000 márciusában. A műhold a Föld magnetoszférája és a napszél közti interakciókat tanulmányozta. 2005 decemberében azonban az űreszköz kommunikációja megszakadt, ezért a kutatók úgy vélték, hogy az IMAGE elveszett.

Tilley viszont rájött, hogy a műhold még mindig küldi a jeleket. Az amatőr csillagász szerint az IMAGE időről időre pályáján olyan pontra ér, ahol a kommunikáció újraindul. Az űreszköz magas elliptikus pályán mozog: legtávolabb 46 000, legközelebb pedig 1 000 kilométerre jár a Földtől. A szerkezet 14 óra alatt kerüli meg  boygónkat.

Tilley felfedezése után beszélt James L Burch-csal, a Délnyugati Kutatóintézet szakértőjével, aki a korábbi misszió vezető kutatója volt. Burch aztán értesítette egykori csapata tagjait. A szakértők azt tervezik, hogy maguk is felveszik a kapcsolatot a műholddal.

A NASA közleményében azt írja, a Deep Space Network segítségével is igyekeznek azonosítani az IMAGE jelét. A műhold meglehetősen elavult, így nem lesz könnyű feladat a megtalálása. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az űrhivatal következő lépése, ha sikerül felvenniük a kapcsolatot a szerkezettel.

(Kiemelt kép: NASA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik