Tudomány

Nem sokkal a misszió indulása előtt tették ki az afroamerikai asztronautát a csapatból

A NASA elég nagy meglepetést okozott azzal, hogy néhány hónappal a küldetés kezdete előtt eltávolította Jeanette Epps-t a misszió csapatából. Az asztronauta lehetett volna a Nemzetközi Űrállomás első afroamerikai űrhajósa.

A NASA rövid közleményben számolt be arról, hogy Jeanette Epps visszatér a Johnson Űrközpontba, hogy ott az űrhajós irodában teljesítsen szolgálatot. Ez azt jelenti, hogy az asztronauta egy jövőbeli küldetésen vehet majd részt.

Az előzetes tervek alapján Epps 2018 júniusában utazott volna az 56/57. alapegység tagjaként a Nemzetközi Űrállomáshoz. Az asztronautát egy másik amerikai űrhajós, Serena Auñon-Chancellor fogja helyettesíteni, aki a korábbi elképzelések alapján csak 2018 novemberében, az 57/58. alapegységgel indult volna.

Epps tervezett bevetését hatalmas érdeklődés övezte, hiszen ő lehetett volna az első afroamerikai űrhajós, aki az űrállomás egyik alapegységének tagja. Az, hogy a NASA őt is kiválasztotta, azt igazolta, hogy az űrügynökség sokat változott 1958-as indulása óta. Epps egy 2015-ös interjúban azt mondta, bízik benne, hogy missziójával azt üzenheti a fiatal lányoknak, hogy ugyanez bárkinek sikerülhet.

A NASA közleményében nem indokolta, hogy miért távolították el Epps-t a legénységből. A szervezet egyik szóvivője az IFLScience-nek azt mondta, több tényezőt is figyelembe vesznek, amikor kijelölik a misszió tagjait. Az efféle döntések olyan személyzeti ügyek, melyekről a NASA nem ad ki információkat.

Nem Epps lett volna az első afroamerikai a Nemzetközi Űrállomáson. A Space Shuttle-küldetéseken több mint egy tucat afroamerikai asztronauta vett részt, közülük néhányan a Nemzetközi Űrállomáson is megfordultak – igaz, egyikőjük sem volt az állomás legénységének tagja.

Utoljára 2011-ben járt afroamerikai az űrben, akkor Benjamin Alvin Drew a Space Shuttle fedélzetén repült.

Az 1970-ben született Epps-t 2009-ben választotta be a NASA űrhajósai közé. A szakember az első olyan asztronauta-csoport tagja volt, melyet a Shuttle-korszak után hoztak létre. Ha Auñon-Chancellor valóban részt vesz a júniusi misszión, Epps lesz a csoport egyetlen amerikai születésű tagja, aki még nem járt az űrben.

Nem ez volt az első alkalom, amikor nem sokkal egy küldetés indítása előtt került ki egy asztronauta a misszió csapatából. 1970-ben Ken Mattingly-t néhány héttel az Apollo-13 felbocsátása előtt távolították el a legénységből. A NASA-nal akkor attól féltek, hogy mivel Mattingly nem volt immunis a rózsahimlővel szemben, megbetegedhet. 1971-ben pedig Joe Engle került ki az Apollo-17 csapatából, miután úgy döntöttek, inkább egy geológust, Harrison Schmittet juttatják el a Holdra.

Remélhetőleg idővel tisztázódik majd, hogy Epps miért nem vehet részt az 56/57. alapegység küldetésén.

(Kiemelt kép: NASA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik