Tudomány

Magyarországon most már elég büdös van

Margaret Atwood 1985-ös regénye egy horrorisztikus, elnyomó, vallási fanatikus rendszer, a Gileád Köztársaság működését mutatja be, ahol a termékeny nők kihasznált szülőgéppé változnak, a terméketlenek elveszítik minden jogukat, a szabadság, mint olyan, teljesen elveszik, és a keresztény fundamentalizmus teljesen átveszi a mindennapi élet fölött az irányítást. Lehetetlennek tűnik, hogy valaha ilyen megtörténjen, pedig az ELTE Jogszociológia TDK ülésén szakértők arra figyelmeztettek, hogy nincs is olyan messze tőlünk ez a valóság.

A kegyetlen, elnyomó diktatúrák utáni viszonylagos nyugalomban mindig felmerül egy kérdés, amire valójában minden egyes alkalommal ugyanaz a válasz.

Hogy lehet, hogy az emberek, akik elméletileg okosak, tanultak, józan paraszti ésszel szemlélik a világot, és azért alapvetően nem a gonosz két lábon járó megtestesülései, olyan rendszereket emelnek a magasba, ahol különös kegyetlenséggel bánnak bizonyos csoportokkal, és sokszor válogatás nélkül mészárolnak le ártatlan embereket?

A szociológia és a pszichológia a választ egyetlen, szinte mindenkire jellemző túlélési stratégiánkban találja meg a helyzetre: az emberi elme úgy dolgozza fel a sokszor kiszámíthatatlan, kegyetlen, veszélyes világot, hogy kizárja a lehetőségét is annak, hogy vele bármi rossz történhet.

Ezért hajtunk át gondolkodás nélkül a sárga lámpán, ezért látogatunk olyan városokat, ahol magas a terrorkészültség, ezért nem zárjuk be a bejárati ajtót akkor sem, ha egyébként tisztában vagyunk vele, hogy bárki könnyedén bejöhet a lakásba.

Az „ez velem nem történhet meg” szindróma a tudatalattink természetes védekező mechanizmusa, e nélkül folyamatos stresszben élnénk, és az egyébként tényleg veszélyes világunkban képtelenek lennénk funkcionálisan létezni.

A nácik is hatalomra jutottak

Csakhogy ez az önkéntelen hozzáállás az oka annak is, hogy olyan diktatórikus rendszerek megszülethetnek, mint amilyen például a náci Németország volt. A weimari köztársaság időszakában senki nem gondolta volna, hogy a szerveződő náci erők valaha ilyen komoly hatalomra tehetnek szert, és ha sikerül is, ilyen szörnyűségeket visznek véghez, és kirobbantják a második világháborút, minden idők egyik legvéresebb világégését.

Az ELTE Jogszociológia TDK ülésének meghívottjai is egyetértettek abban, hogy valami hasonló történhetett Margaret Atwood A szolgálólány meséje című könyvében és az abban bemutatott világban: a keresztény fundamentalista diktatúra, a Gileád Köztársaság nem egyik napról a másikra jött létre, hanem fokozatosan szivárgott be az emberek életébe.

Fotó: Take Five/HBO

Itthon már elég büdös van

„Erre egy ismerősömtől hallottam nagyon jó anekdotát a minap” – mondta a kerekasztal-beszélgetésen Fleck Zoltán jogász, szociológus, az ELTE ÁJK Jog- és Társadalomelméleti Tanszékének tanszékvezetője.

Azt mondta, hogy folyamatosan jön fel Magyarországon a bűz: mivel lassan adagolják a szagot, fokozatosan hozzászokunk a büdöshöz, holott ha rögtön ennyire büdös lenne, nem bírnánk létezni benne. Itthon most már elég büdös van.

A regényben is hasonló metaforával magyarázzák ezt a fokozatosságot: a fazékban fövő békával, amelyet nem forró vízben, hanem fokozatosan melegedő vízben főznek meg, így a lassú hőmérsékletnövekedés miatt nem érzi, hogy mekkora veszélyben van.

A diktatúrák valahogy mindig így alakulnak ki, legyen szó Gileádról vagy a náci birodalomról: az emberek jellemzően akkor veszik csak észre, hogy baj van, ha már késő.

De mi történik Gileádban?

Margaret Atwood könyvében Gileád egy keresztény fundamentalista diktatúra, ahol a vallás irányítja a mindennapi életet. A köztársaságnak nevezett berendezkedés társadalmi válasz arra, hogy a világon egy meddőségi hullám söpör végig, és nagyon kevés nő képes teherbe esni.

Azok, akik továbbra is termékenyek maradnak, kvázi kényszerített béranyaként a társadalmi felsőbb osztályok meddő párjainak szülnek gyereket. A rendszerben senki nem boldog, a nőket a végletekig elnyomják, jogaik nincsenek, és testüket eszközként használják.

Forrás: HBO

A szolgálólány meséje már csak azért is ijesztő utópia, mert – ahogyan Atwood maga is többször nyilatkozta – nem használt fel olyan technológiákat, amelyek ma már ne léteznének, és olyan elemeket sem, amelyeket a valós történelemben ne találhatnánk meg.

Az írónő ihletet merített a már korábban is említett náci Németországból, az amerikai puritánok életéből, a kommunista Romániából, és még rengeteg, korábban (vagy akár jelenleg is) a valóságban létező elnyomó rendszerekből.

Valószínűleg ez az oka annak, hogy A szolgálólány meséje ekkora sikert ért el sorozatként is: közelebbinek érezzük magunkhoz a helyzetet, mint mondjuk a Black Mirror szatirikus, de ugyanennyire reális jövőképeit.

A női test sokszor már most is eszköz

„Többféle valóság létezik, és most is sokan élnek gyakorlatilag a regény valóságában” – jegyezte meg Fleck.

Rengeteg helyen, itthon is, megfigyelhetjük az autoriter terjeszkedést, és nem új az sem, hogy a női testet eszközként kezelik, és nem a nő, hanem mások rendelkeznek felette.

Példaként fel is hozza a különböző egyházakat, amelyekben nem ritka, hogy az abortuszkérdésben és a nők elleni erőszak kérdésében nem a nő, hanem az egyház dönt.

A regényhez köthető a jelenleg egyre nagyobb port kavaró #metoo szexuális zaklatáshullám is – hiszen Gileádban a termékeny nőket is gyakorlatilag megerőszakolják, ráadásul egy rituális aktus közben, melyen mind a férj, mind a feleség részt vesz. A dolognak tökéletes a szimbolikája, és jól mutatja, hogy a valóságban is mennyire nem a szexualitásról, hanem a hatalommal való visszaélésről szól a nemi erőszak.

Tényleg léteznek alternatív tények

Hermann Veronika irodalomtörténész, kritikus, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének adjunktusa Donald Trump, amerikai elnök által emlegetett alternatív tényekre hívta fel a figyelmet.

Az uralkodó populista retorikák a különböző emberek fejében létrejövő narratívákra építenek, amelyek nem kapcsolódnak össze, és nagyon különbözőek lehetnek.

Így kerülhet hatalomra rengeteg diktátor, és így jöhetnek létre vallás által irányított diktatúrák is: minden ember fejében máshogy áll össze egy adott történet, mint a másikéban.

Így lehetséges az, hogy egy ilyen mindenki számára elnyomó, élhetetlen diktatúra is létrejöhet, mint amilyennek Gileádot ismerjük meg. A könyvben és a sorozatban is elhangzik, hogy vannak, akik kifejezetten megelégednek a diktatúrában betöltött szerepükkel: olyan emberek, akiknek a korábbi, szabad rendszer nem vált be, képtelenek voltak megtalálni a helyüket benne.

Nick (Max Minghella) és Offred (Elisabeth Moss) Fotó: George Kraychyk/HBO

A szolgálólány meséjében megismerhetjük például Nick karakterét, akit a gazdasági világválság idején szervezett be az akkor még szektaként működő Gileád, mert a fiú munkája megszűnik, de nincs pénze arra, hogy tanuljon, így nem tud beilleszkedni a rendszerbe. Ezeken az embereken keresztül tudja építeni a hatalmát egy olyan berendezkedés, mint Gileád, és az ilyen emberek segítségével lett elnök például Donald Trump is a tengerentúlon.

A liberális értelmiség gyakran megkapja kritikaként, hogy nem törődik azokkal az emberekkel, akik nem úgy illeszkednek be a társadalomba, ahogyan ők.

A Trump-bázis is ilyen emberekből áll, az Egyesült Államokban ez tízmilliókat jelent. A megfelelő retorika pedig könnyedén meggyőzheti őket, ami nagyon veszélyes lehet

– magyarázta Hermann.

Sorosozás, migránsozás a politikában

De nem kizárólag külföldi témákat érint Gileád utópiája: itthon is több mindenre ráismerhetünk, ami megjelenik a regényben. Ott van például a politikai propaganda megjelenése, amely ellenségképet konstruál kisebbségi csoportokkal szemben – Gileádban ez a „kisebbség” a női nem, itthon meg példáképp a menekültek.

Aztán ott van még a nyelv szerepe a propagandában: a regényben még a köszönéseket is átjárják a vallási szabályok, a mindennap használt kifejezések teljesen elkorcsosulnak, a köznyelv is a politika egyik eszköze lesz. Itthon is tetten érhető, hogy a kormány szavakat sajátít ki, és ad új jelentést nekik, felhasználva őket a propaganda eszközeiként.

Hasonló problémára hasonló választ adnánk

Az igazán ijesztő azonban az, hogy egy a regényben megjelenő meddőségi hullámhoz hasonló történésre valószínűleg a valóságban is hasonló válasza lenne a társadalomnak, mint amilyen Gileád elnyomó köztársasága.

A klímaváltozás is az alkalmatlanságunkra és tehetetlenségünkre világít rá. Nincs kontrollunk az olyan technikai változások felett, amelyek meg tudnának védeni minket a katasztrófáktól, ez pedig a fundamentalizmus táptalaja tud lenni

– mondta Réz Anna filozófus, az ELTE BTK Filozófiai Intézetének adjunktusa, az Üvegplafon – Meddig terjed a nők szabadsága című társadalmi beszélgetéssorozat, oldal és blog alapítója.

Fotó: HBO

Jó példa arra, mennyire felkészületlenek vagyunk egy katasztrófára: a menekültkérdés – képtelenek vagyunk kezelni a rengeteg embert, nem tudjuk intézményesíteni a helyzetet.

Még a nyelv is átalakul közben: nagyon kell figyelnem például, hogy ne a migráns szót használjam a menekült helyett

– jegyezte meg Fleck.

Hermann szerint a technológiai fejlődésben is tetten érhető ez az alkalmatlanságunk: könnyen a változástól való félelem felé lehet billenteni a hozzáállásunkat, ez pedig erős táptalaja lehet az álhíreknek, hoaxoknak és összeesküvés-elméleteknek, hosszú távon pedig a politikai propagandának.

„A félelem egy darabig nagyon jól tudja működtetni a folyamatot. Ha van egy problémacsomagunk, és adott hozzá egy közönyös tömeg, mint amilyen itthon van – ugyanúgy rossz irányba fordulhatunk Magyarországon is” – mondta. Ezek a folyamatok pedig akár kísértetiesen hasonlíthatnak is ahhoz, ami a Gileád Köztársaság megszületéséhez vezetett.

(Kiemelt fotó: HBO)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik