Tudomány

Kísérteties űrbeli zajokkal hangol a NASA a halloweenra

Néhány űrszonda képes rögzíteni a rádiósugárzást. Mikor a szakértők hanghullámmá alakítják az adatokat, kísérteties felvételek születnek. A NASA ezekből válogatva remek összeállítással készült idén halloweenra.

Az első felvételt a közelmúltban megsemmisült Cassini adatait felhasználva készítették el. Az űrszonda 2017 április 26-án először merült alá a Nagy Finálé során, így érkezett meg a Szaturnusz és gyűrűi közé.

A szerkezetnek ekkor sikerült rögzítenie, hogy miként csapódnak be a gyűrűket felépítő szemcsék. A felvételen folyamatosan hallhatóak a pattogások, ami azt jelzi, hogy a Cassini által vizsgált régióban nagyon sok apró részecske található.

Ahogy a Voyager 1 az űrben távol halad, időnként elérik a Nap koronakidobódásai. Az űrszonda eddig három ilyen hullámmal találkozott, utoljára 2014 februárjában. Az efféle részecskeáradatokat a szakértők „cunamihullámoknak” nevezik.

A következő felvételen a plazma hangjai hallhatóak.

Az adatokat a Juno űrszonda küldte, amely a Jupiter ionoszféráját vizsgálva a bolygó plazmahullámainak jelét is rögzítette. A szerkezet 2017. február 2-án egészen az ionoszféráig ereszkedett le, ahol elképesztő plazmasűrűséggel találkozott.

A Juno egyéb kísérteties jelenségeket is megtapasztalt. 2016. június 24-én nagyjából két órán át figyelhette meg, hogy miként melegíti fel és lassítja le a Jupiter magnetoszférája a hiperszonikus napszelet. Másnap a szonda átkelt a magnetopauzán, ahol egy alacsony sűrűségű régióra bukkant.

A NASA a fentiek mellett további hangfelvételeket is megosztott, melyeket erre a linkre kattintva hallgathat meg.

(Kiemelt kép: NASA/JPL-Caltech/Space Science Institute)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik