A teljes napfogyatkozások nemcsak gyönyörű égi jelenségek, hanem fontos és ritka lehetőségek, hogy olyan dolgokat figyelhessünk meg és mérhessünk meg, amiktr egyébként nem lenne lehetőségünk, még a legpontosabb és -modernebb műszereinkkel sem.
A héliumot sem ismernénk, ha nem lenne napfogyatkozás
A teljes napfogyatkozásoknak rengeteg, ma már egyértelműnek tűnő tudományos axiómát köszönhetünk, az olyan apróságoktól kezdve, mint hogy az elsötétedésnél ragyogó gyűrű, a korona valójában nem a Hold része, hanem a Napé, és az olyan jelentős történésekig, mint a hélium felfedezése. Utóbbit az 1868-as napfogyatkozás közben vették észre, ma pedig már tudjuk, hogy a Nap (és az egész univerzum) második leggyakoribb eleme.
De teljes napfogyatkozás közben sikerült először gyakorlati bizonyítékot szerezni Albert Einstein relativitáselméletére is: 1919-ben Arthur Eddington bizonyította a gravitációs lencsézés jelenségét, vagyis azt, hogy a fény, ha nagy tömegű égitest mellett halad el, a gravitáció miatt meghajlik.
Nem mostanában lesz itthon újra
Bár átlagosan minden tizennyolcadik hónapban látható a Földről valahol teljes napfogyatkozás, a totalitás helye általában óceáni területekre esik, ami nem is csoda, ha belegondolunk, hogy a bolygónk majdnem 71 százalékát víz borítja. Ezért is különleges a mostani esemény: az egész totalitást szárazföldről lehet majd végignézni, az útvonala keresztülszeli az Egyesült Államokat.
Az ország egészéről lehet majd a napfogyatkozás egy szeletét látni, sőt, Közép- és Dél-Amerikában, de még Afrika bizonyos területein is belekóstol majd a Hold a Napba, de a totalitás kizárólag az Egyesült Államok sajátja idén.
A Földről azért lehetséges teljes napfogyatkozást látnunk, mert a Nap nagyjából négyszázszor akkora, mint kísérőnk, a Hold, de hozzávetőlegesen négyszázszor távolabb is van tőlünk. A Holdnak átlagosan 18 hónaponként pont úgy halad az útja, hogy teljesen kitakarja a Föld kis szeglete elől a Napot – ha ez a kis szeglet szárazföldre esik, akkor mi is megfigyelhetjük a teljes napfogyatkozást.
Persze a jelenséghez az is kell, hogy a Hold nem halad túl gyorsan, hiszen egyébként nem tudnánk megfigyelni a napfogyatkozást – így is átlagosan csak pár percig tart, a mostaninak például 2 perc és 40 másodperc lesz a leghosszabb totalitása.
Más bolygókon is van teljes napfogyatkozás?
Egy teljes napfogyatkozás létrejöttéhez tehát az kell, hogy egy bolygónak legyen egy kísérője, amely pont akkora, hogy egy bizonyos pályán képes legyen teljesen kitakarni a napkorongot a bolygó egy pontja elől. Éppen ezért a ezeknek a bolygóknak ugyanis nincs holdjuk.
A Mars holdjai, a Phobosz és a Deimosz túl kicsik ahhoz, hogy teljesen kitakarják a napkorongot, a gázóriásokon viszont akár még elő is fordulhat, hogy teljes napfogyatkozás történik, hiszen mindegyiküknek van nagyobb holdja, és a napkorong is elég kicsinek látszik olyan nagy távolságról, ahol ezek keringenek. A Jupiternek például legalább 67 holdja van, köztük a Naprendszer legnagyobb holdja, a Ganümédész is – ez biztosan van akkora, hogy néha a Nap fényének útjába kerülve kitakarja azt.
Az egyetlen probléma csak az, hogy a gázóriások összetételéből adódóan nem nagyon lehet rajtuk landolni, és megfigyelni a látványt. Elméletileg a Plutón is lehetséges a teljes napfogyatkozás, de mivel a Charon és a Pluto mindig ugyanazzal az oldalukkal fordulnak egymás felé, a hold csak a törpebolygó egy pontján tudná teljesen kitakarni a fényt.
Mi sem leszünk azonban mindig ilyen szerencsések, hogy teljes napfogyatkozást figyelhessünk meg a bolygóról: a Hold lassan, de biztosan távolodik tőlünk, és előbb-utóbb olyan kicsinek látszik majd, hogy nem tudja kitakarni előlünk a Napot. Kutatók szerint nagyjából még 600 millió évig élvezhetjük a látványt, aztán már csak gyűrűs napfogyatkozást lehet majd látni a bolygóról – már ha itt leszünk addig, és nem költözünk tovább a Marsra.
Nemcsak szép, hasznos is
De ahogy korábban is említettük már, a napfogyatkozásnak nem csak az a dolga, hogy szép legyen – rengeteg tudományos kutatást lehet ilyenkor elvégezni, amire máskor nem, vagy csak korlátozottan van lehetőségünk. Ilyen például a Nap koronájának vizsgálata, amit teljes napfogyatkozások híján egy úgynevezett koronagráf műszerrel végzünk.
Ez azonban egyáltalán nem tökéletes, hiszen ahhoz, hogy a műszereket megvédjük a napfénytől, fizikai szűrőt kell a teleszkópok lencséire tennünk, ez a szűrő viszont jellemzően nagyobb, mint maga a lencse, így a korona egy részét is kitakarja. A teljes napfogyatkozás az egyetlen tökéletes alkalom arra, hogy a fotoszférát, azaz magát a korongot kiiktatva a koronát is megfigyelhessük.
Sugárhajtású gépekkel a totalitás nyomában
A kutatók komolyan is veszik a feladatot: a NASA például azonnal két sugárhajtású repülőgépet ereszt a teljes napfogyatkozás nyomába, amelyek hét percig a totalitás útját fogják követni, és nagysebességű kamerával veszik majd fel, amit látnak. Az így készült felvételeken aztán a korona leheletfinom szálait vizsgálják majd, többek között infravörös detektorokkal, amelyek segítségével például a korona mágneses hullámairól is többet tudhatunk meg.
Ez lesz az első alkalom, hogy napfogyatkozás közben infravörös hullámhosszon tudjuk majd vizsgálni a koronát, eddig nem voltak elég érzékenyek a műszerek ahhoz, hogy az ultraviola hullámhosszon kívül mást is megfigyelhessünk.
A NASA-nak egyébként több célja van a projekttel: egyrészt felfedezni azt a mechanizmust, ami elég energiát juttat egészen a koronáig ahhoz, hogy felfűtse azt. Másrészt a kutatók elkészítik a Merkúr első hőtérképét, amihez szintén ideálisak körülmények napfogyatkozás közben, ahogy ahhoz is, hogy az úgynevezett vulkanoid aszteroidák létezéséről gyűjtsenek be információkat.
Ezek egy hipotetikus aszteroidacsoportot alkotnak, amely a Nap és a Merkúr között mozog – egyelőre nem sikerült bizonyítani, hogy valóban létezik-e, vagy sem, mivel az aszteroidák nagyon kicsik, ebből következően pedig csak naplementekor vagy teljes napfogyatkozás idején lehet őket vizsgálni.
Nem a NASA lesz az egyetlen, amely repülőt küld a totalitás nyomába: az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány (National Science Foundation, NSF) gépe is infravörös tartományban fogja vizsgálni a korona fényét, és 15 kilométer magasból négypercnyi teljes napfogyatkozást fog levideózni.
A civilek is összefognak
Készülnek még mérések a korona kémiai összetételéről és a hőtérképéről is, de a hivatalos kutatásokon túl rengeteg civil szervezkedés is elindult az Államokban. A Life Responds (az élet válaszol) projekt például arra hívja fel a megfigyelők figyelmét, hogy jegyezzék fel és küldjék be, hogyan viselkedtek a napfogyatkozás közben az állatok körülöttük. Az Eclipse Soundscapes (napfogyatkozás hangképei) szintén az állatvilág hangjaira fókuszál, és a hosszú távú célja az, hogy a vadvilág háttérzaja és rezgések segítségével a vak emberek számára is minél inkább átadhassa a napfogyatkozás élményét.
A Citizen-Continental America Telescopic Eclipse (lakossági kontinentális Amerika teleszkópos napfogyatkozása) arra szólítja fel az embereket, hogy teleszkóppal készítsenek képeket, amelyből végül egy 90 perces time-lapse videót készítenek majd. Az Eclipse Megamovie Project keretein belül pedig egy applikáción keresztül lehet képeket beküldeni a jelenségről, a cél pedig az, hogy a totalitás előtt megjelenő úgynevezett gyémántgyűrű-effektust tanulmányozzák.
Itt nézhetjük mi is
Mi a napfogyatkozásról ugyan nem tudunk feltölteni fotókat, és a kutatásokhoz sem járulhatunk hozzá, de a NASA appját (Android, iOS) mi is használhatjuk arra, hogy végignézzük, mit fognak látni a szerencsésebb amerikai barátaink a kontinensről. Aztán utána már csak 64 évet kell várnunk arra, hogy mi is élőben láthassuk az egészet.
Ezen felül a NASA hivatalos Facebook-oldalán is követhetjük az esemény élő közvetítését, ami magyar idő szerint este hatkor fog kezdődni.
