Geréb Gábor régi nagy álma volt eljutni a déli, hó és jég borította kontinensre, de nem készült sarkkutatónak, maradt a realitások talaján. A Budapesti Műszaki Egyetemen végzett villamosmérnökként, utána a környezetvédelem felé indult. Mérnökként dolgozott Budapesten miközben saját startup vállalkozását vezette.
Az álom megvalósult
Az életét megváltoztató kaland ötlete érdekes módon a barátnőjén keresztül jutott el hozzá 2016-ban: a British Antarctic Survey (BAS) világszerte munkatársakat keresett különböző munkakörökre, többek között antarktiszi kutatóállomásaira.
A BAS egy patinás, nagyon komoly brit állami kutatóintézet, amit az Antarktisz kutatására hoztak létre 1962-ben. Európányi területen végzi a kutatásokat az örök hó és jég birodalmában, és áldoznak is rá rendesen.
Telepek, kutatóállomások, hajók, repülők, helikopterek és persze a legmodernebb műszerek, felszerelés
– mondja a 24.hu-nak Geréb Gábor.
A fiatalember szinte gondolkodás nélkül jelentkezett, és pár hónap múlva már az Antarktiszon volt. Szerződése 2016 augusztusától 2018 márciusáig szól, ebből két nyarat és egy telet, összesen 16 hónapot kell a hetedik kontinensen töltenie. Feladata a műszaki eszközök fejlesztése, telepítése, karbantartása.
ahol egy hónapot töltött felkészüléssel, majd egy újabb hónapot a Weddel tenger jegén terepmunkával. Végül januárban érte el a úticélját, a Halley VI állomást, ahol a természet hamarosan kimutatta foga fehérjét.
Átköltöztették, majd evakuálták a bázist
Az állomás a tengerbe nyúló jégtömegen fekszik. Gábor érkezésekor már folyt az állomás áthelyezése a kontinens és a tábor között húzódó repedés miatt. Évtizedek óta figyelemmel kísérték, de tavaly óta akkorára nőtt, hogy már veszélyesnek nyilvánították és úgy döntöttek, hogy az állomást a repedés kontinens felőli oldalára vontatják.
Természetes folyamat ez, a szárazföldről lassan lefelé mozgó jég egy idő után saját súlyától a tengerbe roppan.
a szakember küldetése megszakadt. Az újra biztonságosnak hitt selfen ugyanis most egy, a tenger és a szárazföld között futó repedés jelent meg. Halloweennek nevezik, mert pont az ünnep napján fedezték fel, és igencsak veszélyesnek tűnik: naponta 500 méternyit halad előre.
Közvetlen és azonnali veszélyt ugyan nem jelentett, de emberi életeket nem lehet kockáztatni, amikor megeshet, hogy a fél Magyarországnyi jégtömb nagy reccsenéssel letörik, darabokra szakad, és az állomás a jeges vízbe vész.
Télre nem merték őket otthagyni
Az ellenséges környezetben a személyzet jókora része csak a biztonságért felel, vérprofikról van szó. Gyorsan, zökkenőmentesen menekítették az embereket, a felszerelést, téliesítették, lezárták az állomást.
Ez utóbbiból is látszik, hogy nem számolnak elvesztésével, de azért igen nagy a baj, hiszen 50 év óta először nincs téli személyzet a fontos tudományos kísérleteket végző helyszínen.
A telet gyakorlatilag izolálva kellett volna eltölteni, az elképesztő erejű szél és hóviharok miatt, a hónapokig tartó sötétségben nem merték megkockáztatni, hogy ott hagyjanak minket a bizonytalanban, hiszen télen szinte megközelíthetetlen az állomás. Pánik nem volt, de izgalom annál inkább. Minden tervszerűen, ám a megszokottnál sokkal gyorsabban, hetek helyett napok alatt zajlott
– mondja Geréb Gábor.
Amíg nálunk nyár van, a déli féltekén tél, a személyzet februárban hagyta el a Halley VI kutatóállomást, és novemberig kell várnia a visszatérésre. Addig Cambridgeben dolgoznak azon, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló fennakadás a tudományos munkában.
WC és fürdés őrült szélben, -20 fokban
Gábor így is hihetetlen élmények részese volt, a legizgalmasabb persze a terepi munka. Említettük, a britek tevékenysége körülbelül egy Európányi területen zajlik, ám a távoli helyszínekre eljutni még kedvező időjárás esetén is napok kérdése.
A kis repülők kapacitása és a még nyáron is zord időjárás nem enged gyorsabb haladást. Egymástól bizonyos távolságokra reptereken, bázisokon kell megállni, pontról pontra lehet csak haladni, mint a sakktáblán.
A terepen sátorokban húzzák meg magukat, Amundsen óta használt és bevált – ám most már kerozinnal működtetett – melegítőkkel fűtenek és főznek, hegymászóknak kifejlesztett ételeket esznek.
Kalóriadús és kellő mennyiségű chilivel megszórva még az íze is egész jó
– jegyzi meg Gábor.
És tovább mesél: nyáron az a jó, hogy soha nincs sötét, a Nap nem bukik a horizont alá, és a hőmérséklet is elviselhető. Mínusz 10-20 fok, mint egy keményebb tél Magyarországon. Viszont őrült szelek és hóviharok képesek kerekedni. Ilyenkor az ember a legmodernebb ruhában is rövid idő alatt átázik, átfagy odakint.
A sátort egész melegre fel lehet fűteni, és a hálózsákok is kiválóak, de van, amikor mégis muszáj kimenni.
A munkát el kell végezni, a sátrat pedig bizonyos időközönként ki kell ásni a hóból, ha nem akarunk végleg alatta ragadni
– mondja.
Érdekes a wc-zés is, a hósivatagban elvileg az ember ott könnyít magán ahol tud,de a környezet és a saját, olvasztott ivóvizük szennyezésének elkerülése miatt csak zászlóval jelölt helyeken lehetett elvégezni a kisdolgot.
Az ember próbálkozik mindenféle előre gyártott törlőkendőkkel, de hosszabb távon nem pótolják a zuhanyzást:
Az egyik legfelemelőbb élményem volt terepen, amikor egy tál meleg vizet zúdíthattam a nyakamba tisztálkodás gyanánt
– fogalmaz.
Süllyed a bázis, összenyomja a hó
Egy-egy küldetés után a bázisra visszatérve az ember a Hiltonban érzi magát – pedig még véletlenül sem az. Gábor “központja” ugye az év elején evakuált Halley VI állomás volt, és a szám nem azt jelenti, hogy ilyen sok testvére lenne – hanem
Jégre telepítették, ami bizony az Antarktiszon nem a hosszú élet záloga. Tudni kell, hogy itt a jég a hó összetömörödéséből jön létre, az újabb és újabb csapadékréteg roppant súlya alatt válik jéggé. Vagyis az Antarktisz felszíni jege folyamatosan süllyed, a Halley VI környékén évente jó 1,5-2 métert.
Az első három “Halleyt” kíméletlenül betemette és összeroppantotta a hó, a negyedik bírta a nyomást, de hamarosan túl mélyre került. A cölöpökre épített ötödik már a felszínen maradt, de a jégself növekedésével végül túl közel került a tengerhez. A jelenlegi építmény már képes megemelni önmagát, és sítalpain odébb is vontatható.
Tényleg varázslatos: odébb csúsztatható, emelhető, durván ezer négyzetméteres építmény a fagyos, sivár holdbéli tájon
– idézi fel a magyar szakember.
De komfortos, egyszemélyes hálók, közösségi tér, ami egyben ebédlő, konyha, raktár, minden ami kell. A fűtést, világítást, energiaellátást kerozinnal oldják meg. Az Antarktisz az egyetlen kontinens, ahova semmiféle kábel, vezeték nem irányul. A külvilággal való kapcsolat kizárólag a hajók és repülők révén, illetve műholdas eszközökkel lehetséges.
Esküvő az Antarktiszon
A Rothera állomás a másik, ahol Gábor hosszabb időszakot töltött. Ez egészen más, mint a Halley VI, egy könnyűszerkezetes épületekből álló “falut” képzeljünk el. Sziklába alapozták, süllyedésétől és a tengerbe szakadásától nem kell tartani.
Nyári személyzete 100 fő, télen 16-an lakják, idén valamivel többen, mert a Halley-árvák egy része is idekerült a télre.
Érdekes fintora a sorsnak, hogy a hegymászó pár, akik egyébként külön töltötték volna ezt a nyolc hónapot, az evakuálással egy helyre kerültek, és az Antarktisz történetében először az izolált állomáson kötöttek házasságot.
Végezetül az étel, el lehet képzelni mivel kell beérni a legközelebbi termőterülettől, gazdaságtól több ezer kilométerre. Kérdésemre a válasz viszont meglepő: kifejezetten jó a kaja, séfek főznek kiváló alapanyagokból. Napi ötszöri étkezés van, kiemelt figyelmet fordítanak a kalóriamennyiségre is, ami esetükben több a brit katonák fejadagjánál.
Kell az energia a hidegben, és nem spórolnak vele. Pedig először naivan azt hittem, az Antarktiszon talán ledobok pár kilót. Fordítva sült el. Amiből néha hiány van, az a friss zöldség és gyümölcs, de az Antarktiszon ez nyilván nem felróható
– ismeri el.
Dióhéjban ennyi Geréb Gábor története, de ígérjük, nem hagyjuk pihenni az Antarktiszon dolgozó magyar szakembert, újabb és újabb történetekkel, tapasztalatokkal jelentkezünk.
(Kiemelt kép: Geréb Gábor)
