Bronzba öntött alak áll magányosan a Szabadság téren, az amerikai nagykövetség előtt: tányérsapkás, nagy bajszú, szigorú tekintetű katona, háta mögött összekulcsolt kezeiben lovaglóostort tart. Ő Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok, a Szövetséges Katonai Misszió tagja volt Magyarországon az első világháború után.
Az ostor az az eszköz, amivel 1919. október 5-én a tábornok beírta magát a magyar történelembe. A szobor pedig azért tartja az ostort a háta mögött, mert Románia annak idején felháborodott. Azon, hogy Budapest emléket állít az embernek, aki megvédte a nemzeti múzeum kincseit a szervezett román fosztogatástól.
Vitték, amit értek
Nézzük, mi is történt. Az első világháború után Magyarország összeomlott, a Károlyi kormány az antant parancsának engedve lefegyverezte a hadsereget. A szomszédos országok pedig egyre nagyobb és nagyobb területeket szálltak meg a Szent István-i országból hol a győztes nagyhatalmak engedélyével, hol önkényesen túllépve a demarkációs vonalakat.
Nem fogta vissza magát Románia sem, az antant szigorú parancsa ellenére a tanácsköztársaság bukása után katonái átlépték a Tiszát is, augusztus 4-én pedig bevonultak Budapestre is.
Így került a szomszédos országba több ezer mozdony, vasúti kocsik tízezrei, egész gyárak komplett gyártósorai, vagonszámra cipők, takarók, a legkülönfélébb ipari és mezőgazdasági cikkek, nem utolsó sorban múzeumok gyűjteményei, műkincsek. Bár az antant többször erélyesen követelte a nyilvánvaló szabadrablás leállítását, a román tábornokok erre nem reagáltak.
A tengeribeteg és a sertéshús
A nyugati nagyhatalmak végül annyit tettek, hogy egy négyfős (amerikai, brit francia és olasz) tábornoki bizottságot küldtek Budapestre azzal a feladattal, hogy megakadályozza a „túlkapásokat”. Így érkezett 1919. augusztus 11-én Magyarországra az akkor 45 esztendős Harry Hill Bandholtz, mint a bizottság amerikai tagja. Néhány nappal később ki is adta első parancsait a fosztogatás beszüntetésére, az elrabolt javak visszaszolgáltatására.
Megvolt a magánvéleménye is:
Magyarország román megszállásából ítélve, kis latin szövetségeseink egy Mississippi folyóbeli ragadozó hal kifinomult fosztogató étvágyával rendelkeznek, egy fiatal kakukkmadár lovagi ösztönével, s ugyanazzal az igazság utáni vágyakozással, mint amilyen vágyakozást egy tengeribeteg tanúsít sertéshús és bab iránt.
“Annak, akit megillet”
“Történelmi tette” viszont az volt, amikor 1919. október 5-én állítólag lovaglóostorával törve utat a román katonák között megakadályozta, hogy teherautókra pakolják és elszállítsák a magyar Nemzeti Múzeum kincseit. Ő maga naplójában nem írt lovaglóostorról, de nem is ez a fontos:
Tegnap este alighogy felálltunk azon kitűnő lakomák egyike után, amelyekkel Gore százados táplál bennünket, bejelentkezett Horowitz ezredes és elmondta, hogy a románok egy egész konvojnyi teherautóval a Nemzeti Múzeumnál és készülnek elvinni számos művészeti alkotást. … Loree ezredes és egy amerikai katona társaságában visszakísértem Horowitz ezredest a Múzeumhoz, amelyet szoros román őrség vett körül. Az egyik férfi megpróbált megállítani bennünket, de nem szereztünk neki nagy örömöt, mi pedig bementünk az épületbe, s végül előkerítettük az igazgatót.
Úgy körülbelül délután 6 órakor Serbescu tábornok, tisztek és civilek egy csoportja kíséretében megjelent a Múzeum előtt egy tizennégy kamionnyi konvojjal és egy különítmény katonával. Kijelentette, hogy Mardarescu tábornoktól és Diamandi főbiztostól felhatalmazást kapott arra, hogy átvegye az Erdélyből származó tárgyakat és követelte a kulcsokat. Az igazgató tájékoztatta őt arról, hogy a Szövetséges Katonai Bizottság vette át a Múzeum felügyeletét, és hogy nem adja ki a kulcsokat. Serbescu tábornok ezt követően elmondta neki, hogy reggel visszajönnek és amennyiben a kulcsokat nem kerítik elő, erőszakkal viszik el a műtárgyakat.
Mindezért elkértem az igazgatótól a raktár kulcsát és egy darab papírt hagytam ott a következő szöveggel: »Annak, akit megillet – Mivel a Szövetséges Katonai Bizottság felelős a Budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban található valamennyi tárgyért, a kulcsot a soros elnök, Bandholtz tábornok, az amerikai képviselő vette magához.« Mindezt aláírásom követte. Ezt követően Loree ezredessel lepecsételtettem valamennyi ajtót, amelyekre a következőket írattam ki: Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság parancsára pecsételték le.
H. H. Bandholtz, soros elnök
1919. október 5.
Tisztként és úriemberként
Bandholtz szobrát 1936-ban avatták fel. Románia végig tiltakozott ellene, ezért került végül “kompromisszumként” az ostor a tábornok háta mögé. Ligeti Miklós 2,4 méter magas alkotása talapzatán a II. világháború végéig ez a felirat állt: “Harry Hill Bandholtz a hőslelkű amerikai tábornok, az igazság dicső bajnoka emlékére. A hálás magyar nemzet, 1919.” Alatta pedig egy idézet a tábornoktól:
I simply carried out the instructions of my Government, as I understood them, as an officer and a gentleman of the United States Army./Csupán a kormányom utasításainak megfelelően cselekedtem, ahogy azokat úriemberként és az amerikai hadsereg tisztjeként értelmeztem.
A szobrot 1948-ban felújítás indokával eltávolították, és csak 1989-ben állították fel újra, mai helyére.
