Tudomány

Van, ahol nem kivágják, hanem ültetik a fákat – 50 milliót!

Indiában 24 óra leforgása alatt 50 millió facsemetét ültettek el, ami világrekord.

Az akciót elindító eseményt az ország északi részében található Uttar Prades államban tartották. A szmoggal terhelt levegőt megtisztító fák ültetése mellett az volt a másik cél, hogy széles körben felhívják a figyelmet a környezet megóvásának fontosságára.

Az esemény ideje alatt összesen 800 ezer indiai segédkezett a facsemeték elültetésében, így volt esély arra, hogy összesen 49,3 millió fa kezdje meg földi pályafutását. Egyetlen nap alatt 80 különböző fajtájú fát ültettek el, amelyek az állam 950 kertészetéből érkeztek.

Hogy még nagyobb figyelmet kapjon az ötlet, ez egy rekordkísérlet is volt egyben, amit a Guinnes Rekordok Könyve azóta hivatalosan be is jegyzett. A 24 óra alatt ültetett legtöbb fa rekordját 2013. óta Pakisztán tartotta, ahol 847 275 fát ültettek el egyetlen nap alatt.

Mindez csak egy része India azon politikájának, hogy néhány éven belül zöldebbé és kevésbé szmogossá tegye az országot. A kormány egyik korábbi vállalása szerint 2030-ra 95 millió hektárral növelnék az erdős területeket, aminek megvalósítására összesen 6,2 milliárd dollárt fordítanának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik