Ha a hatalom és gazdagság számít, a későbbi II. Fülöp spanyol király nem is születhetett volna jobb helyre 1527. május 21-én. Apja, (Habsburg) Károly ezen a néven elsőként a spanyol és ötödikként a Német-Római Császárság trónján az akkori világ leghatalmasabb uralkodója volt. Fülöp egy korabeli szuperhatalom örököse volt.
A legnagyobb humanista szellemek oktatták, ám ő sem a tudományokban, sem a nyelvek terén nem jeleskedett, sokkal inkább kedvelte a vadászatot. Ifjúkora viszont gyakorlatilag nem volt. Apja sokat volt távol a birodalom ügyeiben, és amikor 1543-ban ismét elhagyta a félszigetet, 16 éves fiára bízta a spanyol monarchia kormányzását.
Nagyon hamar ki is házasította, a portugál király legidősebb lányát, Máriát kellett elvennie. Hamar meg is született az újabb örökös, ám az asszony gyermekágyi lázban elhunyt, Fülöp 18 évesen özvegységre jutott. Ezután az angol király özvegyét, a 11 évvel idősebb Tudor Máriát kellett elvennie apja parancsára.
Birodalom négy földrészen
Nem volt még 30 éves, amikor II. Fülöp néven a világ leghatalmasabb királya lett. Ő uralta Spanyolországot és az amerikai gyarmatokat azok kifogyhatatlan nemesfémkincseivel együtt. Uralma alá tartozott Németalföld, a Milánói Hercegség, a Nápoly-Szicíliai Királyság, Burgundia.
És birodalma egyre csak hízott. 1571-ben megszerezte a Fülöp-szigeteket, amelyek ma is az ő nevét viselik. Amikor pedig a portugál király 1581-ben meghalt, az ő koronája is Fülöp fejére került. Vele pedig az összes portugál terület Brazíliában, Indiában és Délkelet-Ázsiában.
Óvatos, zárkózott, nyugodt ember volt, meglehetősen sok humorral és szenvedélyes tudott lenni a szerelemben is. Merthogy negyedik feleségébe, Ausztriai Annába őszintén beleszeretett. Szinte örökösen feketében járt, mert kiterjedt rokonságában bekövetkező halálesetek miatt szinte állandóan gyászruhát kellett viselnie – olvasható Hahner Péter és Németh István a Rubicon történelmi folyóiratban megjelent cikkében.
Nem bírta például a bikaviadalt, de nem is tiltotta be, tiszteletben tartotta hagyomány jellegét – míg mások az arénában őrjöngtek, ő visszavonult dolgozni. Nem tekintette magát abszolút uralkodónak, tudta jól, hogy hatalmát korlátozza a lelkiismeret, a vallás, a “természetes jog”, a tartományok törvényei és társadalmi kiváltságok.
Nem lett tudós, de tisztelte a művészetet és a tudományt. Gazdag könyvtárat gyűjtött össze és több mint 1100 festményt. utóbbit olyannyira kedvelte, hogy maga is festett. Fülöp tette meg Madridot Spanyolország fővárosává, és felépíttette az El Escorial kolostorpalotát.
Határtalan munkabírás
Nem igaz, hogy bigott katolikus lett volna. Az inkvizíciót nem elvi okokból támogatta, hanem mert úgy tapasztalta, a protestantizmus terjedése lázongásokhoz vezet. Nem tervezett vallásüldözést a meghódítani kívánt Angliában sem.Sőt. Volt, hogy szót emelt protestáns foglyok érdekében, és mérsékelni igyekezett második felesége, az angol Mária protestánsüldözését is.
A utókor, mint bürokratára emlékezik II. Fülöpre, és valóban elképesztő volt a munkabírása. Munkáját 14 tanácsadó testület támogatta, amelyek ontották magukból a dokumentumokat. A monarchia kormányzását a tanácsok végezték, de csak véleményezési joguk volt, a végső döntést a király magának tartotta fenn: az aktahegyekhez megjegyzések ezreit fűzte.
Szinte 24 órában dolgozott, azt mondta, a kisebb ügyek intézése során piheni ki magát, és gyűjt erőt a nagyobb döntésekhez. Kikapcsolódást egyedül a vadászat és relikviáinak szemlélése jelentett, már amikor időt tudott ilyenekre szakítani. Iratokat tanulmányozott étkezések közben, a természetben sétálva, gyakorlatilag élete minden egyes percében.
Embert próbáló kínok
Pedig nem volt könnyű neki. A köszvény már ifjúkorában kínozta, megnyomorította a kezeit, a fájdalomtól sokszor lábra sem tudott állni.
Nem akart Madridban meghalni, ezért 1598-ban az Escorialba vitette magát. Rövidesen már az ágyat sem tudta elhagyni, csontsoványra fogyott, állandó láz, kiszáradás, szomjúság gyötörte. Az utolsó időkben olyan fájdalmak gyötörték, hogy mozdulni sem bírt, szolgái még ágyneműjét, fehérneműjét sem tudták cserélni. A tisztaságáról híres II. Fülöp, a világ legnagyobb uralkodója saját piszkában fekve várta a halált.
A vallásból merített erőt, ágyát papok állták körül gyertyával és kereszttel a kezükben. Végül 1598. szeptember 13-án, hajnali három órakor így szólt: “Adjátok, itt az idő”. 71 éves volt ekkor.
(A kiemelt képen II. Fülöp és Ausztriai Anna – Wikipedia)
