Tudomány

A bánatos tinédzserek nehezebben szereznek munkát

A Stirlingi Egyetem új tanulmánya szerint a serdülőkori érzelmi problémák növelhetik a felnőttkori munkanélküliség kockázatát. Az eredmény független az egyén társadalmi- és gazdasági hátterétől.

A kutatásban 7 000 amerikai munkaviszonyával kapcsolatos adatait vizsgálták 12 éven keresztül. Az alanyok mind 1980 és 1984 között születtek, az információk egy részét egy korábbi, 1997-es kutatásból nyerték ki. A tanulmány szerzői arra jutottak, hogy azok a személyek, akik fiatalkorukban hajlamosak voltak az idegeskedésre, vagy a depresszióra, felnőttként gyakrabban váltak munkanélkülivé.

Azok az alanyok, akiknek 16 és 20 éves koruk között érzelmi problémáik voltak, 32 százalékkal nagyobb eséllyel nem jutottak később álláshoz. Ezek az emberek további 26 százalékkal nagyobb valószínűséggel nem dolgoztak fiatal felnőttként. A trend igaz azokra a testvérekre is, ahol az egyik testvér rossz, míg a másik jókedvű tinédzser volt, így úgy tűnik, a jelenségnek nincs köze a családi háttérhez.

A tanulmány a 2007-2009-es nagy gazdasági világválság hatásaira is rámutatott: aki ekkor már megtapasztalta a munkanélküliséget, az nagyobb stressznek voltak kitéve, így a munkaszerzési esélyei is csökkentek a továbbiakban.

A Stirlingi Egyetem munkatársa, Mark Egan szerint a serdülők mentális egészségének megtartása nem csupán az egyén, hanem az állam számára is fontos lehet. A fiatalok támogatása e téren akár hosszú távú gazdasági fellendülést is eredményezhet, hiszen a boldog serdülők több alkalmazottat, több adófizetőt és több vásárlót is jelenthetnek az egyes országoknak.

(Via: Science Daily)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik