Tudomány a világ egy fura hely

Libanon szégyene a futóösvényből lett szemétkígyó

Az ötmilliós Libanon fővárosa, az évek óta szemétgondokkal küzdő Bejrút egyik hangulatos futóösvénye helyén ma egy mérgező, több száz méteren át futó szemétkígyó pihen.

A környék lakói hónapok óta attól tartanak, hogy az esőzések során a szemétből a talajba kerülő mérgező anyagok bekerülnek a talajvízbe, a forró nyár közeledte miatt pedig a légszennyezettség foka is minden eddiginél magasabb lesz, a lakosság körében pedig nagy mértékben nőhet a légzőszervi és rákos megbetegedések száma.

Nemrégiben egy brit vállalatot bíztak meg a szemét Oroszországba szállításával, és már-már úgy tűnt, a projekt sikerrel ér véget, de az orosz fél a kitűzött határidőig nem írta alá a szerződést, így a megegyezés kútba esett.

szemet4

A fővárosban tüntetések indultak, melynek keretein belül például a szemétkígyóból eltávolított szemeteszsákokat egy katapulttal a miniszterelnök irodának falához vágták, vagy egyszerűen csak tojást dobáltak az épület felé. Több tüntetés során azonban ennél is messzebb ment volna a tömeg, így a rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be, a demonstrálók közül néhányat pedig őrizetbe vettek. Egy alkalommal a hadsereget is bevetették.

Néhányan azonban inkább humorosra vették a figurát, így elkészítették például a Libanoni Turisztikai Minisztérium februári drónvideójának paródiáját, amely a tökéletes városokkal, hófödte hegycsúcsokkal és tiszta vizű folyókkal szemben épp ennek ellentettjét mutatta be – a szennyezett, szeméttel teli erdőket, folyókat és több, turisták által látogatott terület szörnyűségeit.

A kormány a tüntetők és nemzetközi környezetvédelmi szervezetek nyomására nemrégiben újranyitotta egy korábban bezárt szeméttelepét Naameh mellett, szembeszállva az 1976-os barcelonai egyezménnyel, amely megtiltotta szeméttelepek létesítését a Földközi-tenger partjainál. Ez persze még jobban feldühítette a libanoniakat, de a fegyveresekkel őrzött szemétszállító teherautók már nyolcezer tonnányi szemetet szállítottak át Bejrútból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik