Leesett egy kis hó az országban, mindenki odavan. Ki ezért, ki azért annak ellenére, hogy januárban ez lenne a dolgok rendes menete. Pedig ami igazán érdekes, az a nyári hó és fagy. Eleink még ezt sem ragozták túl, pontosabban nem érezték szükségét részletesen dokumentálni az utókor számára.
Bokáig érő hó júliusban
Pedig állítólag a Szepességben 1641. augusztusának elején olyan fagy köszöntött be, hogy 150 ló és három pásztor halálra fagyott.
Negyven évvel később április vég felé a Tisza fagyott be Tarcalnál de úgy, hogy szekérrel lehetett rajta átkelni. Magas hegységekben annyira nem megdöbbentő, ha júniusban havazik, ám a Tátrában mégsem mindennapi jelenség. Máskülönben nem jegyezték volna fel 1695-ben.
Harminc évvel később újra nagy havazások voltak a “felső vármegyékben”, ráadásul augusztus elején. Ide tartozik még 1862. augusztus 11-12., amikor a szepességi Bélai hegységben 31 centiméternyi hó esett, és két hétig meg is maradt.
Ami viszont már igencsak meglepő, hogy
A városban csak épphogy hullott, ám a környékbeli földeket teljesen ellepte, és a hólepel meg is maradt. Volt, ahol állítólag bokáig ért.
Piros, zöld és sárga hó
A nyári fagy komoly károkat okoz a mezőgazdaságnak, a színes hó viszont minden bizonnyal megoldhatatlan rejtély volt eleink számára évezredekig. A XX. század hajnalán járunk, 1901-ben, amikor “dr. Kol Erzsébet adjunktus kisasszony” jóvoltából ismerhetjük meg a titok nyitját.
Tudvalevő ugyanis, hogy színes havat “az ostorosok társaságába tartozó élőlények tömeges előfordulása idéz elő”.
Hazánkban is van színes hó, a legmagasabb hegységben, a Magas-Tátrában. Itt veres havat többen láttak, a Tátra több völgyében. Ez igen szép látvány, a hómező felülete sok-sok négyzetméter felületen vereses festődésű, mintha málnaszörppel egyenletesen megöntözték volna.
Azt pedig ma már csak találgatni tudjuk, mire is gondolhattak az egysejtűek világáról mit sem sejtő eleink, akik valóban saját szemükkel láttak színes havat. Azt pedig szinte biztosra vehetjük, hogy a faluban egy szavukat sem hitték. Pedig nem csak piros hóval lehetett találkozni Magyarországon:
“Leggyakoribb jelenség a fekete hó, utána a veres hó következik. Zöld és sárga hó már igen ritka jelenség. Zöld havat nálunk id. Buchholtz több mint száz éve és dr. Győrffy István látott a Magas-Tátrában. … Nálunk a Bélei mészhavasok két völgyében is van zöld hó, amelyet parányi egysejtű szervezet okoz. A sárga hó előidézője szintén ostoros, éspedig a Chlamydomonas, amelyet Rostafiuski J. látott és írt le a Magas-Tátrából”.
A havazás kenyér
Ha viszont a hó fehér, és télen esik, felnőttnek, gyereknek örömöt okozott a régi időkben is. A vetést védte a fagytól, a városi szegénységnek pedig munkát jelentett: “Hála isten! esik a mi kenyerünk!” – idézi 1900 februárjában a magyar sajtó.
S bizony kész kenyér is nekik az a szép, fehér, csillogó hó. … A mikor leesett, azonnal neki állíttják a munkások százait, a kik lapáttal, seprűvel nekiesnek, halmokba rakják, aztán pedig szekéren kihordják s beleforgatják a Dunába, a miért esténként jó napszám üti a markukat s telik kenyérre, sőt szalonnára, kolbászra és sonkahulladékra is.
Egy-egy hóesés kitakarítása Budapestnek 20-30 ezer forintjába került, “s némely havas esztendőkben 100 ezer forinton felüli a főváros hótisztítási költsége. Ezért mondják az utczákon ácsorgó szegény emberek, ha sűrűn szürke fellegek gyülekeznek az égen: Hej csak adna az Isten mentől több havat!”
