Tudomány

500 aszteroida fenyegeti a Földet

Aszteroida (aszteroida)
Aszteroida (aszteroida)

Az elkövetkező 100 évben félezer kisbolygóra figyel az Európai Űrkutatási Hivatal, amelyek kivédésére két lehetőséget kínálnak a szakemberek.

Potenciálisan mintegy 500 kisbolygó jelenthet fenyegetést a Földre a következő 100 évben, de a becsapódás veszélye nagyon kicsi. “Körülbelül 500 olyan Föld-közeli objektumot (Near Earth Object – NEO) azonosítottunk, amely a következő száz évben érintheti a Földet, de az ütközés valószínűsége nagyon kicsi, egyes esetekben 1 az 1 millióhoz” – közölte Detlef Koschny, az Európai Űrkutatási Hivatalnak (ESA) Föld-közeli objektumokkal foglalkozó részlegének vezetője az olaszországi Frascatiban pénteken záruló bolygóvédelmi konferenciáján.

Robbantás vagy ütköztetés

Mint elmondta, az Európai Űrkutatási Hivatal figyelemmel kíséri a száguldó kisbolygók pályáját, megpróbálják kideríteni, hogy pontosan milyen égitestekről van szó, és jelenthetnek-e esetleg veszélyt a bolygónkra.

Veszély esetére jelenleg két megoldást kínálnak az űrkutatók: az egyik lehetőségként egy mesterséges égitesttel ütköztetik, ezáltal pályája módosítására kényszerítik és így eltérítik a Földtől a közeledő aszteroidát, a másik lehetőség pedig az, hogy nukleáris robbantással megsemmisítik.

Problémát jelent viszont, hogy nehéz a Földről úgy kilőni egy másodpercenként 10 kilométeres sebességgel száguldó tárgyat, hogy az eltaláljon egy ugyanilyen gyorsan repülő másikat. Erre megoldást jelenthet, hogy egy kamerával felszerelt, önvezérelt műholdat bocsátanak fel a fenyegető kisbolygó eltérítésére vagy megsemmisítésére.

A dinoszauruszokkal is aszteroida végezhetett

A bolygóvédelem tíz éve még hobbinak számított, ma már az egész világot aggasztó probléma – mondta William Ailor, a frascati Bolygóvédelmi Konferencia (Planetary Defence Conferenc, PDC) társelnöke. – A bolygóvédelem komoly dolog, a NASA, az ESA és más intézmények szakértői foglalkoznak vele – tette hozzá.

Sok szakértő szerint a Földön ismert életformák 75 százalékának, köztük a dinoszauruszoknak a kihalását egy nagy aszteroida 65 millió évvel ezelőtti becsapódása okozta.

A bolygóvédelmi konferenciát az Európai Űrkutatási Hivatal egyik szakosított kutatóintézetének számító Földfigyelő Központban (ESRIN) tartották, amelynek székhelye az olaszországi Frascatiban van. A résztvevők egy 2022. szeptember 3-ra előre jelzett vészhelyzetet – egy 400 méteres aszteroida becsapódását – szimulálva, egy szerepjáték keretében vizsgálgatták, milyen teendőik lennének a különböző hatóságoknak egy hasonló, valóságos vészhelyzetben.

2013 februárjában Oroszországban csapódott be egy meteor. Videók is készültek róla:

Olvasói sztorik