Auschwitz-Birkenau a világtörténelem legnagyobb halálgyára volt, a legismertebb náci haláltábor és a legnagyobb magyar temető: az itt meggyilkolt 1,1 millió emberből minden harmadik volt magyar. Soha, sehol ennyi magyar embert nem gyilkoltak meg egy helyen. Itt teljesített szolgálatot 1942 januárjától 1944 júniusáig az az egyelőre ismeretlen személyazonosságú, most 93 éves férfi, aki ellen 170 ezer ember meggyilkolásáért emeltek vádat Németországban.
Auschwitz valójában megsemmisítő táborok hálózata volt, egy valódi halálgyár. Auschwitz I volt a főtábor, főleg adminisztratív központként szolgált. Auschwitz II-Birkenau volt a megsemmisítő, Auschwitz III pedig a munkatábor, a rendszerhez még további 45 altábor tartozott. A férfit Auschwitz I-be osztották be, de a vád szerint részt vett a foglyok felügyeletében, szétválogatásában is, amikor azok megérkeztek Auschwitz II-Birkenauba. A férfi ügyvédjén keresztül elismerte, hogy dolgozott Auschwitz I-ben, de tagadta, hogy Birkenauban is szolgált volna és hogy részt vett a tömeggyilkosságokban.
“Anyukámat kirántották a karomból”
Az 1944. április vége és július vége között deportált 445 ezer magyar zsidó közül 15 ezren az ausztriai Strasshofba kerültek, a többieket mind Auschwitz-Birkenauba küldték. Ahogy a vonat megérkezett és kinyitották az ajtót, csíkos ruhás foglyok, az értékekért felelős Kanada-kommando tagjai ugrottak a szerelvényre: “Tuszkoltak, rugdostak ki a vagonból. Azt mondták, a csomagokat hagyjuk fenn, azokat majd később utánunk küldik.” A rámpán nemek szerint ötös sorokba rendezték az embereket, majd a szelektáló SS-orvosok gyors vizsgálata kezdődött – olvasható a degob.hu-n.
A 16 és 40 év közötti, munkaképes férfiakat és nőket kiválogatták, a többiek sorsa a néhány órán belüli gázhalál volt. Nem egyértelmű esetben az orvos az életkor, a foglalkozás és az esetleges betegségek iránt érdeklődött, majd gyorsan döntött. “Észre sem vettük, hogy külön csoportban állnak a férfiak, nők. Anyukámat kirántották a karomból, hárman maradtunk testvérek, minden búcsúzkodás nélkül”. Általában a transzport mintegy 80 százalékát valamelyik megsemmisítő létesítmény gázkamráiban, vagy a Bunker 2-ben gyilkolták meg, testüket a krematórium kemencéiben, a hatalmas halottégető gödrökben hamvasztották el. Amikor a Zyklon B-készletek már fogytán voltak, ezreket lőttek vagy löktek elevenen a lángoló árkokba.
Kínzás
A szerencsésebbeket a Szaunának nevezett fürdőhelyiségbe hajtották, majd kopaszra nyírva, rongyokba öltöztetve a kijelölt blokkba hajtották őket. A magyarok egy része Birkenauban maradt, mások altáborokba kerültek, és kisebb csoportokat az auschwitzi főtáborban is elhelyeztek. A munkaképes magyar zsidók nagy többsége heteken keresztül nem dolgozott, napjaikat az órákig tartó kimerítő létszámellenőrzések (appell) töltötték ki.
“Naponta [reggel] 1/2 3 órától 6-ig, de sokszor 12 óráig sorban kellett állni, ötös sorban, fél kartávolságnyira nehogy egymást támogatni, vagy melengetni lehessen. Zuhogó esőben, dermesztő hidegben, hóban, mindennap egyformán. A frissen nyírt, kopaszfejekre esett a hó, vagy eső, vagy tűzött a nap, de megmozdulni sem volt szabad, mert ha valaki nem állt elég feszesen vigyázz-állásban, akkor végigverték korbáccsal. Ha büntetni akartak egy csoportot, akkor az ‘appell’-nál térdepelni kellett szintén órákig, vizes, fagyos földön, mindkét kézben magasra tartva egy-egy nehéz követ.”
Mocsok, zsúfoltság, katasztrofális körülmények uralkodtak. “Egy priccsen 11 ember is feküdt. Aludni például csak úgy lehetett, hogy ha az egyik megfordult, akkor ugyanezt kellett mindnek csinálni, mert különben nem fértünk volna el.” “Az ágyról leszállni nem lehetett, mert ezért ütöttek, a WC-t sem lehetett használni.” “Ez egyébként az egyik kedvenc büntetésük is volt, hogy nem engedtek kimenni a WC-re. Tekintettel arra, hogy majdnem mindegyikünknek hasmenése volt, és néha 24 óráig kellett visszatartani magunkat, pokoli kínokat álltunk ki. Megtörtént, hogy valaki az appell-nél már nem bírta tovább és megtörtént a baleset, akkor rettenetesen megverték szegényt.”
Mengele válogatott
A táborélet örökös küzdelemből állt: “Harc, hogy ne csak zárt csoportokba ötösivel tudjunk WC-re menni, hanem akkor, amikor ezt a szükség kívánta. Harc egyetlen korty vízért, és hogy meg lehessen mosdani. Harc egy nyers krumpliért, egy káposztafejért, egy répáért, amit szívdobogva loptunk a konyha körül.” “Folyt a létért való harc, küzdelem, a gyengébbek, a tehetetlenebbek rovására. Vagy én maradok felül, vagy engem tepernek le. Ez volt a törvény.” “Szinte emberi mivoltunkból teljesen kivetkőztünk, a szenvedés, a velünk született rosszat teljes mértékben kihozta…Nem segítettünk egymáson, mindenki csak saját életét mentette.”
Ha valahol munkaerő kellett, az igényelt számú foglyot kiválasztották, tetoválták és a munkahelyre szállították. A rossz körülmények miatt munkaképtelenné válókat a rendszeres szelektálások során szűrték ki és küldték a gázkamrákba. “Állandó rettegésben éltünk, egész valónkat a gáztól való félelem töltötte be.” A szelekció során “teljesen meztelenül kellett ilyenkor sorba állnunk, dr. Mengele jött az asszisztenseivel és a Donauwalzer-t dúdolva, egy intésével döntött élet és halál felett. Ha szelekció volt csipdesték arcunkat, hogy jó színben legyünk, és igyekeztünk vidáman ránézni, mert elsősorban a betegeket és bús embereket szedte ki.”
